Gregó János
Talán
Valamikor talán, időknek hajnalán,
Természeti erőkkel megharcolván,
Reméltünk, és álmodozni mertünk,
Hogy a sorsunkat a mi kezünkbe vesszük.
Isten talán, vagy valaki más?
Meghallgatta a tengernyi fohászt.
Elindultunk egy hosszú-hosszú útra,
Meghódítani, és feljutni a csúcsra.
Fészket vertünk,
Legyen az bármilyen mostoha,
Erőt kovácsoltunk,
Legyen az bármilyen ostoba.
A tudás mely végett sikeresek lettünk,
Ha úgy hozta a szükség: falatot se ettünk.
Csak harcoltunk, tudván meghozza gyümölcsét,
Talán így van, s miénk a dicsőség.
Akadályok azonban szegélyezték utunk,
Engedtük az árnyat, s ő közénk furakodott.
Díszes rongyok, és a térképen vonalak,
Generációk fejére mondták ki az átkokat.
Bűnösök vannak, de ne keresd őket,
Inkább nézz bele mélyen a tükörbe:
Látsz majd engem, s ha figyelsz önmagad,
Itt mindenki vétkes, itt mindenki halk.
A jó, és a rossz nem harcol többé,
Itt csak emberek élnek, s válnak majd köddé.
Talán létezik még olyan, hogy túlélünk mindent,
S nem válunk hamuvá, mint korábban hittem.
Több millió év küzdelmeinek:
Az eredménye vagyunk mi.
Becsüljük hát meg drága barátaim,
S holnap jobbra ébrednek lehajlott virágaink.
|