Anna további versei:

Könnyek a Szerelemért

Megint rabja lettem az érzésnek,

De könnyeim mért késnek?

Talán könnyebb lenne a fájdalom,

Ha sírásba fojthatnám bánatom.

Fáj a szívem, hisz érted él,

Fáj, hisz valótlant remél.

Mert titkon azt remélem, hogy gondolsz rám,

Hogy eszedbe jut, hogyan néztél rám.

Csak rám…

Az a pillantás csak az enyém,

S ezt magamba zárva remélek még.

Hogy egyszer majd újra látlak,

Mert egyre jobban vágyom utánad,

Addig, amíg velem nem leszel.

Barna szemed nyugalmat áraszt

És úgy érzem semmi sem bánthat,

Ha érzem illatod,

Ha rád gondolok.

Mert valamit érzek magamban,

S ezt szavakkal

Nem lehet leírni,

Át kell élni

Annak, ki még nem érti,

Ezt a csodás világot miben most vagyok,

S miben Veled maradni akarok.

2005. december 19.

Szél, megmozgatod a fák leveleit.

Ér, szállítod létünk apró cseppjeit.

Víz, megfürödhetünk benned.

Kéz, általad nyerünk kegyelmet.

Itt- érzem, fáj a szívem.

Ott- érzem, nincs mit kérnem.

Itt semmi, ott minden…

Most minden zavaros itt benn.

Ölelj meg! Csak egyetlen- egyszer…

Többet nem kell, csak ne eressz el!

A Föld bízik, hogy az eső eljön.

A Nap tudja, hogy a Hold majd feljön.

Ők mindig új játékot űznek.

Van, mikor arcomon kergetőznek

A könnyek…

Most nem jönnek…

Elbújtak…

Aki bújt, aki nem… de nem szólnak.

Ha sírnék jobb lenne talán?

Nem.  De mégis fáj a magány.

Van, aki tudja, és van, aki csak hiszi,

Hogy a szerelem egyszer a tenyerére veszi.

De nem a fojtó, fájó szerelem,

Hanem a viszonzott, édes, szüntelen…

Tenyerében még nem vagyok,

Mert karjaid közt sem vagyok.

(De nézd! Ott fenn egy csillag fényesen ragyog.

Tudom, egyszer majd mondhatom: Boldog vagyok!)

(cím: Éjszakai magányomban…)

Látomás

Villanásokat látok.

Rövid részleteket, a jövőmből talán,

De lehet, hogy csak a magány

Űzi ezt a játékot velem,

Hogy e képeken elképzelem

Velem vagy.

Vissza- vissza tér egy látomás,

Melyen csak Te és én, senki más.

Tűz talán, vagy gyertyaláng,

Mi ott nyújt félhomályt.

A képen

Miképpen

Két szemed látom,

Belátom

Csak álom vagy.

Mert szerelmesen nézel rám,

S közel van ajkamhoz szád.

Ez csak egy villanás,

Egy másodperc-látomás

És mégis annyi érzés,

Mégis annyi kérdés

Van e képben.

S most már szüntelen téged várlak,

Mert álmomban is látlak.

S talán e pillanat, jövőm mutatja,

Hogy szívem nem hiába kutatja

Tiédet,

És egyszer majd nem lesznek miértek.

Csak édes nyugalom,

S majd akkor is alszom, álmodom,

De ott már e látomás valóság lesz,

S minden percem tiéd lesz.

S ha ez mégis csak képzelet,

S nem fogom majd két kezed

Soha,

Akkor is visszatér majd e látomás,

Mert szívemben örök vallomást

Suttog az érzés:

Szeretlek, soha nem feledlek!

Hajdúböszörmény, 2006. január

 Ez minden…

A Hold hideg fényénél melegedni veled,

A tél hidegében fogni forró kezed.

A Nap melegénél együtt vacogni,

A tűz fényénél lágyan összebújni.

Érezni, hogy ujjaid arcom simítják,

Érezni, hogy ajkaid enyémet akarják.

Éjszakánként nem aludni, mert ébren tart a vágy,

Nappal az estét várni, mert perzsel benn a láng.

Zsibbadt testtel létezni, csak érintésed érezni.

Szemedbe nézve vakulni meg,

Hajadba túrni, mint egy gyerek

Hallani lélegzeted- mondatit lelkednek.

Érezni, közel vagy, mondani: Szeretlek!

Nézni a szemed, s Te nézd az enyém.

Ez minden vágyam, mást nem kérek én.

2007-05-22

Legyél…

Legyél a szó a csöndben,

Legyél a fény a ködben.

Legyél a tűz a fagyban,

Legyél a társ a bajban.

Legyél a hang, mely reggelente ébreszt,

Legyél a szív, mely sohasem téved.

Legyél a kéz, mely végtelen simogat,

Legyél a vágy, mely szüntelen hívogat.

Valentin-nap, Valentin nélkül

Párok sétálnak, jönnek és mennek

S mindenkiben téged kereslek.

S most ezen a napon,

Drága Valentinom

Bárcsak láthatnálak!

Úgy vágyom utánad!

Most jobban mint máskor teszem,

Mert elvesztem eszem,

Ha belegondolok,

Belebolondulok,

Hogy ma talán mást ölelsz és csókolsz,

Hogy valakinek szüntelen bókolsz.

S én itt vagyok egyedül,

Szívem csak menekül

Eszem üzenete elől,

Mert az megöl

Mindent mit irántad érzek,

S akkor majd teljes szívvel vérzek.

Eszem már tudja, hiába várlak

Úgysem talállak

Sehol Téged,

Mert talán a végzet

Így akarja,

Megtagadja

Tőlem a boldogságot,

S csak nyomorúságot,

Szenvedést ad nekem,

Mert soha nem látlak kedvesem.

Soha. Soha többé.

Ezért hát útálom e napot,

A Valentin-napot.

Addig míg te el nem jössz hozzám,

S talán majd soha napján

Így lesz, itt leszel velem

Drága kedvesem,

Valentinom,

Ki kitöltöd minden napom.

2006. február 13.

Megláttalak, s tudtam, te vagy.

Megláttalak, s tudtam, ki vagy.

Nem ismerlek… talán szeretlek.

Megismerlek… tudom szeretlek.

Egyedül állsz és kedvem lenne…

Egyedül állsz és bízom benne…

Ahhoz, hogy megcsókoljalak,

Abban, hogy te is rabja vagy…

Egy érzésnek, amit az én személyem szült,

Egy érzésnek, mi benned rég elmerült.

Barna szemed a halálom okozza…

Barna szemed a boldogságot hozza.

Mért oly reménytelen, hogy együtt legyünk?

Mért oly reménytelen, hogy egyek legyünk?

Hisz lélekben azok vagyunk…tudom!

Hisz biztosan érzem, itt benn…tudom!

Én itt vagyok, de Te távol vagy…

Én itt vagyok, de Te máshol vagy.

Talán épp mást csókolsz, és másnak mondod: Szeretlek!

Talán épp mást csókolsz, míg én  könnyezve kesergek.

Talán értelmetlenül, hisz Te irántam semmit sem érzel,

Talán értelmetlenül, hisz Te más szívéért vérzel.

Mindig megtalálom a szerelmet…újra és újra

Mindig rátévedek erre a reménytelen útra.

Mindig, így most is ezen az úton járok,

S talán egyszer majd benned otthonomra találok.

2007. május 20.

(cím: Kétségbeesett Gondolattánc)

Mikor vagyok szerelmes?

Mikor sírnék, de szememben marad a könny,

Mikor szólnék, de torkomon akad a szó,

Mikor mennék, de a lábam összerogy,

Akkor tudom, szerelmes vagyok.

Ha már csak egyre vágyom,

Ha mindenben arcod látom,

Ha engem már csak két szemed éltet,

Akkor tudom, szeretlek téged.

Ha tehetném, szólnék, kiáltanék hozzád.

Ha tehetném… Csak, és egyedül hozzád.

De nem lehet, mert nekem zárva a szíved,

S így én remény nélkül élek.

Sírva fekszem, és szomorúan kelek.

Boldogan jövök, de megtörve megyek.

Így van ez; fekszem és kelek, jövök és megyek.

De közben bennem fájdalom remeg.

Fáj nekem az élet, fáj, hogy titkon remélek.

Fáj, hogy nem kellek neked,

Fáj, hogy szívedben nem lelek helyet,

Fáj, hogy nem lehetek veled.

Egyszer majd választ kapok millió kérdésre,

Egyszer majd gyógyírt kapok sajgó szívemre.

Egyszer majd újra önmagam leszek,

Nem csak egy szerelmes- árnyék, kit a sodrás vezet.

2006. november 13.

Szerelem

Nézlek, és semmit sem kérdezek.

Látlak, és elvisz a képzelet.

Ha közel vagy hozzám mindig ezt teszem,

Mert elvesztem eszem.

Ilyenkor csak te vagy a világon.

Ilyenkor csak te vagy a világom.

Mikor rám nézel egy pillanatra,

Szívem a szemedért meghalna.

Ha mosolyogsz, vagy nevetsz,

Kezem, lábam remeg.

S mikor meghallom a hangod?

Uram, az erőt bennem te tartod.

S, ha igazán közel vagy hozzám, és érzem illatod,

Úgy érzem gyenge vagyok, s meghalok.

Mért történik ez velem?

A válasz: Szerelem

Mert minden múlandó…

Esik az eső, hull a hó

S mindez oly múlandó.

Mért lett,

Mért van,

S mért múlik el a szerelem ugyanígy,

S mért ad oly kínt a szerelem átélése?

Erre a kérdésre ki tudja a választ?

S miért elválaszt,

Miért nem inkább egymás mellé sodor az élet?

Én úgy félek.

Félek, ha nem látlak,

Bár vágyom utánad,

Elmúlik majd az érzés.

Mint az eső, s a hó,

Mert minden múlandó.

2006.

Még mindig Te…

Bárhová nézek, csak két szemed látom.

A legszebb nyugalom ezen a világon.

Ebben a percben,

Két szemed tüzében

Égek, s élek.

Sok bennem a félelem,

Mégis e kis világban képtelen

Vagyok arra gondolni,

Hogy neked vajon ki…

Ki az a kit Te szeretsz…

Biztos nem én vagyok az,

Mégis Te nyugalmat adsz.

Jó úgy élni, hogy nem tudod, mit érzel,

Nem tudod mi lesz akkor, ha mégsem…

Nem tervezed meg a következő lépést,

Nem keresed mindenben a választ és kérdést.

Ezt Te adod nekem.

Nyugalmat szüntelen.

S bármi is történjen,

Megőrzöm emléked.

S ha csak ennyi lehet az enyém belőled,

Két szemed, s egy őszinte tekintet,

Nekem már az is elég,

Hisz átsegítettél életem első nagy küszöbén.

Marktredwitz, 2005. augusztus 11.