Tanácstalanság

Azt hiszem, hogy soha még ennyire nem szenvedtem, mint ma.

A tudat, hogy nem tudok mit kezdeni magammal, csak még rosszabbra festi a hangulatomat.

Vagy maga a vágy arra, hogy érdekes dolgok jussanak eszembe, nem tereli el a gondolatimat a gondolatlanságról.

Olyan kiábrándult vagyok, mintha csak én lennék néha nehéz helyzetben ezen a nagy és poshadt világban. Nem is tudom, hogy mihez kezdhetnék magammal, mert elvesztettem az önkontrolomat.

Magába fogadott az unalom édes semmit tevése. Mert mihez is kezdhetnék, ha már nem látom át a világot? Olyan jó lenne tudni, hogy mégis vagyok valaki, aki tud valamit, de mindig kiderül, hogy nem vagyok semmi, és nem tudok semmit.

Akkor vajon én most nem vagyok semmi, és senki?

Help mee!  

Mert ha ez így van, akkor bizony nagy bajban vagyok. Ha már én nem tudom, hogy ki is vagyok, van e dolgom a világban, akkor vajon ki tudhatja?

Néha annyira szeretném feltenni a kérdést egy okos embernek, hogy vajon mit és hol rontottam el?

Vagy inkább azt, hogy elrontottam - e egyáltalán valamit? Lehet, hogy jó így minden ahogy van? Nem kell mindig okosnak, jónak lenni. Lehetek unott, rosszkedvű, magányos? Mert ez így van rendben? Jaj, mi lesz most velem? Kérlek okos ember, gyere és segíts rajtam!

Inkább segítek magamon!!!!!!!!!!!!!!

Olyan jó lenne tudni, hogy meg tudom oldani a dolgokat, lesz jobb is, nem szabad feladni! Persze nem adom fel soha, de mégis csak kicsit kéne jobban látnom a dolgokat. Csak kicsit akarom jobban érezni a világot.

Nem vagyok több egy apró cseppnél itt a Földön. De öröm vagy bánat csepp vagyok? Mi vár rám holnap és azután, meg azután, és aztán?

Lesz olyan, amikor boldog leszek maradéktalanul? Vagy egyszerűen nem vár rám semmi!!!!!!!!!