10. fejezet

 Egy mozdulattal feltépte a háló ajtaját, és ahogy azt már várhatta, csak Boglárka ült benn az asztalánál. A lány rémülten felpattant a székről és a falhoz araszolt.

 - Tudtad, hogy jövök! – süvítette Éda, és lendületesen közeledett Bogi felé.

 - Nem! Honnan tudhattam volna? – nyögte a lány, és öntudatlanul és kapaszkodni próbált. Éda egy arasznyi távolságban megállt barátnője előtt, és suttogva folytatta.

 - Te küldted haza? – kérdezte ingerülten. – Itt kellene lennie. Hol vannak a levelek?

 - Nem tudok a levelekről. Egyet sem mutatott meg! – védekezett továbbra is Bogi. Valamilyen fura okból a gyomra ökölnyire zsugorodott. Éda egész lényéből áradt a düh és a nyughatatlanság.

 Rövid várakozás után, újra megszólalt.

 - Mikor jön… vissza?

 - Holnapután. – felelte Bogi, miközben próbálta tartani magát lélekben. – Mi… mi történt veled?

 Édua hátat fordított a lánynak, és a nyitott ajtónak beszélt tovább.

 - Anna az egyik legkedvesebb barátnőm itt, a kollégiumban. Méltó módon kellene őt fogadnunk nem?

 - Nem tudom, miről beszélsz – hebegte a lány. Soha nem félt Édától. Inkább dühös volt rá, még akkor is, amikor a sebet forrasztotta a mellkasára. Most viszont érezte, hogy némileg tartania kell tőle. Valami szörnyen megváltozott benne. Köszönés helyett, úgy üdvözölték egymást, mintha az eltelt hónapok alatt lélekben tartották volna a kapcsolatot.

 - Szükségem van a segítségedre – emelte fel a hangját. – Van ez a Roland, akivel Anna összeszűrte a levet, amíg én távol voltam.

 - Roland? Már nagyon régen nincsenek együtt… Tudod Gergő és Ő… - Bogi ellépett a faltól, de Éda a szavába vágott.

 - Halmos Gergő? – lehelte.

 - Azt hittem… mondta neked.

 - Hát, nem. De nem is baj. Ez új megvilágításba helyezi az ügyet. – Éda homokot csikorgatott a fogai között.

 - Nem akarsz mesélni? Nagyon bűntudatom volt, mikor elvitt a mentő… - suttogta Bogi. Hangja kicsit megremegett az emlékektől. Éda mosolyogva megfordult, és mint aki meg sem hallotta volna, hogy hozzá beszélnek, folytatta, amit elkezdett.

 - Még ma este, kijárási tilalom előtt, el kell menned a közeli vegyészetbe. Már várni fognak rád. Elintéztem mindent.

 - Miért? – értetlenkedett a lány. – Menj magad… - lassan elindult az ajtó felé, jelezve, hogy nem vállal kockázatot. Ilyen kiruccanásokért, akár ki is csaphatják a diákokat.

 - Elintézném magam is, hidd el. De akadt egy kis dolgom. Hidd el, Bogi! Hamar meg van. Még csak ki sem kell fizetned.

 - Mit vettél?

 - Ha elhozod… első dolgom lesz elmondani neked.

 Boglárka a cipőjét fixírozva gondolkodott.

 - Nem csinálom – rázta végül a fejét, és újra elindult kifelé, de Éda elkapta a karját. Lassan magához vonta, és végig simított a nyakán. Boginak ez nagyon nem tetszett.

 - Barátok vagyunk, nem? A barátok pedig segítenek egymásnak!

 A lány lemondóan megrázta a fejét. Nagyon jól tudta melyik vegyészetről beszél Éda. Sarkon fordult és elrohant. Éda megkövülten állt, és érezte a káosz szagát, amit annyira áhított. Egészen biztos volt abban, hogy Bogi el fogja hozni, amiért elküldte, és reménykedett benne, hogy Gergőt megtalálja még a társalgóban.  Lassú, lomha mozdulatokkal sétált vissza. Szerencsére a fiú még mindig ott ült.

 - Ne haragudj az előbbi kirohanásomért – ült le Éda a barátja mellé.

 - Hát, megmondom őszintén, nem igazán tudok rajtad kiigazodni. De ez eddig is így volt.

 Megmosolyogták a helyzetet.

 - Mi történt miután elvittek? Tudod, hogy mindannyian erre vagyunk kíváncsiak.

 - Sejtem – válaszolta Éda. – Igazából nem volt semmi érdekes. Legyengültem picit, és haza utaztam pár hétre. Balázs viselte a gondomat.

 Gergő elkomorodott a lány szavainak hallatán.

 - Tehát azt mondod, semmi köze nem volt az egésznek az empatizmushoz? – tette fel a döntő kérdést.

 - Természetesen nem. Ne butáskodj! – legyintett mosolyogva.

 Gergő csöndben ült, arcára nem ült ki, de Éda pontosan érezte, hogy mennyire csalódott a fiú. Egyetlen dolog járt az eszében, mégpedig, hogy ezen sürgősen változtatnia kell.

 - Tudod, attól, hogy nem tudtam neked írni, még nagyon hiányoztál – negédesen mosolyogva közelebb ült a fiúhoz. Gergő nem tudta mire vélni a hirtelen jött hangulatváltást.

 - Nem tudtál írni? Anna zsákszámra kapta a leveleket! – felelte sértődötten a fiú.

 - Ez azért kicsit túlzás! Nem mondhatnám, hogy olyan rengeteg időm volt leveleket írogatni. De lássuk csak – lassan felállt, és magával húzta barátját is. – Itt az alkalom, hogy bepótold a lemaradást.

 Gergő kerekre nyílt szemekkel, kicsit feszengve várta a következményeket. Elméjében szinte várta, hogy valamelyik diák megzavarja a nyugalmukat. El sem tudta hinni, hogyan lehet ennyire üres ilyenkor a kollégium társalgója.

 - Gyere ide… - suttogta Éda és magához húzta a fiút.

 - Mi a fenét csinálsz? – Gergő zsigerei hirtelen mocorogni kezdtek. Óvatosan magába szívta Éda illatát, amit eddig nem tapasztalhatott meg ilyen közelről, pedig lassan egy éve ismerték egymást.

 - Na, találd ki – mosolyogta a lány. Óvatosan közelebb hajolt. Várt rá, hogy Gergő majd befejezi, amit elkezdett, de nem mozdult. Így hát döntött és cselekedett. Nem érdekelte semmi, csakhogy végre neki is kijusson a boldogságból.  De a fiú nem csókolt vissza. Elengedte Édát, és hátra húzódott.

 - Figyelj, lehet, hogy Anna nem mondta… de, én nem is tudtam, hogy te így… - hebegte és alig akart hinni a szemének.

 - Már tudom! – csattant föl Éda. Érezte, ahogy csúszósan, ragadós, undorító módon szétolvad benne a csalódás, és a féltékenység. Gergőt eddig a magáénak tudhatta. És hát, ahogy az lenni szokott, akkor kell az embernek valami, amikor már nem lehet az övé.

 - De reméltem, hogy képes leszel közöttünk választani!

 - Választani? Ez őrület, Éda! Hiszen, mi csak barátok vagyunk… vagy nem?

  Gergő elbizonytalanodott, ahogy Éda újra közelebb lépett, nem hagyva menekülési utat.

 - Szerintem, te jobbat érdemelsz…

 - A barátnőd… - vágott a szavába.

 Éda egy pillanat alatt mérlegelte a helyzetet. Itt volt az alkalom, hogy felhasználja mindazt, amit Radovicsnál tanult.

 - Attól tartok, meg kell téged védenem azoktól, akik bántani próbálnak. Azt hiszem Anna, nem szeret téged igazán. Kettőnk közzé próbál állni.

 Tenyerét, végig húzta Gergő mellkasán, mire a fiút kirázta a hideg, mintha egy szellem suhant volna át rajta.

 - Kettőnk közzé? Hogy érted, hogy nem szeret?

Gergő bizonyosságát úgy megingatta Éda, akár a szél egy függőhidat. Ajka mosolyra húzódott, és érezte, hogy markában van a srác.

 - Minden rendben lesz – suttogta a fülébe. Annyira izgatott lett, hogy majd kiugrott a bőréből. Tényleg ennyire egyszerű az emberek érzelmeit befolyásolni? Istent játszhat, ha akar.

*

 Rég elmúlt éjfél és a kijárási tilalom, mire Bogi lihegve, vágtatva érkezett a hálóba. Éda az ágyán fekve olvasgatta a Naplót, és igyekezett a legtöbbet magába szívni a tudásból.

 Boglárka, ahogy végig nézett barátnőjén, mérgesen ledobta a csomagot az asztalra és csípőre tett kézzel Édára rivallt.

 - Kényelmesen fekszel? Csak, mert végig futottam a várost, e miatt a hülye fekete nejlonzacskó miatt!

 - Köszönöm. – szólalt meg halkan Éda. Felkelt az ágyból, félretéve a kis könyvecskét, és elvette az asztalról a csomagot. Beletúrt a tartalmába, és néhány cetli közül, zsebre vágott egyet. A másik a padlóra hullott, csendesen, mint egy tollpihe.

 - Szépvirág könnye? – suttogta maga elé a lány. – Ez meg micsoda?

 Éda zavartan felkapta a cetlit.

 - Ez… megoldás a problémáidra, Bogi.

 - Hát, tudtommal az egyetlen problémám, hogy úgy bánsz velem, mint egy kutyával! Elküldesz, miközben tudod, hogy bajban leszek, ha rájönnek, hogy kilógtam este! Valami nagyon nem kedves embertől kérek egy olyan csomagot, amiben ki tudja, mi van, de csak azért is fekete zacskóban hozom, nehogy más is lássa!

 - Azért téged kértelek, mert bíztam benned! – ellenkezett a lány.

 - Újságot olvasol, engem meg leküldesz, ahhoz a dagadt portáshoz! Az Isten szerelmére, mi vagyok én? A csicskásod? Állítólag valami elintézni valód volt, nem?

 - Én megtettem volna érted, egy szó nélkül! Ezt jelenti a barátság.

 - A barátság nem azt jelenti, hogy ok nélkül bajba sodorjuk egymást! – kiabálta a lány. Én nem használom ki a barátaimat!

 - Eszemben sem volt kihasználni téged! Csupán csak egy szívességet kértem, de úgy látszik, neked, mint a barátomnak nehezedre esik bármiben is segíteni...

 Bogi újabb támadást próbált intézni a lány felé, de Éda elkiáltotta magát.

 - Csönd! – fejében századjára is lejátszódott az a rövidke mondat. Csak hátráltat minden tervemben! Óh te kis csitri! Mi a frászt kezdjek veled?

 Boglárka torkára fagy a szó, és egy ideig nincs kedve megszólalni.

 - Ennyi áldozat hozatal után, megérdemled, hogy megtudd mi az amit felhoztál nekem.

 - Mi van Annával? – préselte ki az ajkai közül.

 - Anna? Anna most nincs itt… Neked pedig ideje aludnod. Holnap nagyon hosszú nap vár ránk, és nem akarom, hogy olyan legyél, akár egy hulla.

 Éda mosolyogva adott egy puszit a lány arcára, aki mintha egy szempillantás alatt megenyhült volna. A kételkedő és felháborodott arcot felváltotta az együgyű, elégedett mosoly, és Bogi úgy érezte annyira kifáradt a mai naptól, hogy azonnal le kell feküdnie, aludni.

 Éda még egy darabig pakolt az ágyán, majd ő is eltette magát másnapra, bár igazából szinte nem aludt semmit. Akkor este ennek nem az volt az oka, hogy szörnyű álmok kergették egymást. Hanem, mert a lány lázasan tervezett. Úgy érezte, most az egyszer nem fog kifogyni az idejéből. Hatalom volt a kezében. Mégpedig nem is akármilyen.