Mindennek ára van

A középkorú férfi csak állt és nézte a halovány fényben fürdő utcát. Kabátját fázósan szorosabbra húzta maga körül és türelmetlenül topogott.

Pedig alapjáraton legfőbb erénye a türelem, de a mai nap és a hideg próbára tették idegeit.

Elfagyott ujjaival cigarettás doboz után kutatott, majd vacogva egy szálat dobott a fogai közé.

-         Undorító tél – szűrte a fogai között miközben a sercegő gyufa sárga fénye sejtelmesen megvilágította arcát.

Ha valaki ara jár és ebben a pillanatban az arcát fedő kalap alá kukkant, érezhető riadalommal hátrálna el. Ha valami biztos, az az hogy a férfit a sors megviselte. Jóval többnek látszott a maga 33 événél, és az óriási gennyedző seb a bal arcféltekén sem tette vonzóbbá.

Ahogy a hold egyre magasabbra szökött, a férfi tartása úgy lett görnyedtebb. Órákkal később hátát már nem is bírta tartani, így nekivetette a lámpaoszlopnak és kibírhatatlan idegességgel toporgott. A cigarettája már réges-régen elfogyott és a hideg a csontjaiba mart.

Ha nem lenne annyira fontos a mai éjszaka most ágyban, lenne és az igazak álmát aludná, vagy talán egy horror filmet nézne, és reggel kiröhögné magát, hogy egy tükörtől is holtra tud válni a sötét szobában.

Gyülölte az érzést, hogy nem bírt uralkodni gyomra görcsebe rándulása ellen.

-         A francba, ide érhetne már – morogta idegesen és kezdte nagyon unni a várakozással járó, zsibbadságot.

Eszébe ötlik egyik gyerekkori kedvenc meséje egy kislányról, aki gyufát árult az utcán, és sorra gyújtogatta őket, míg végül a csöppnyi meleg jótékony örök álomba szólította a szőke gyermeket. Pontosan emlékszik, ahogy az anyja, az a csodálatosan szép és nyugodt asszony, az ágya szélén ül él a mesét olvassa neki, ő pedig nem mer elaludni, mert akkor az anyja kimegy a szobából, és a szörnyek előmásznak az ágya alól. A régi emléktől gúnyos mosoly kúszik a szájára, rég volt, talán igaz sem volt.

Sötét szemei idegesen cikáztak az utcán közlekedő alakok között. Láthatatlan mozdulttal szemügyre vette őket, és rövid jellemzést készített róluk, hogy elterelje figyelmét a lábujjaiban terjedő hidegről.

Előkotorta a gyufás dobozt kihúzott egy szálat letörte barna végét elpöckölte és a maradékot a fogai közé rakta.

Maga sem hitte, hogy sokáig tud még itt várakozni. A lámpa mely alatt állt alig-alig pislákolt ez kicsit segítette abban, hogy rejtve maradjon. Holott nem volt célzott a bujkálás.

A gyufaszál forgott fogai között, ahogy nyelvével piszkálgatta, a szervezet erősen küzdött a nikotin hiány és a hideg ellen.

-         Még 10 perc és megyek – nyugtatta magát, de tudta, hogy a munka fontos így megvárja az órák óta késő férfit.

Szemei nyugtalanul elsiklottak a lovas kocsi felett mely elhajtott mellette és lábára mocskos vizet fröcskölt. Magában kedves szavakkal illette a kocsis felmenőit és precíz munkához látott a sár eltakarításának érdekében.

Mindig is kényes volt két dologra, tisztaság és megbízhatóság. Az utóbbiból nagyon rosszul vizsgázott a magas szőke férfi, akinek jöttére várt.

Haragra lobbantotta lelkét a tény, hogy megváratják. Ha annak idején, amikor az anyja haldoklott, és az apja sem élt már, az a gyönyörű gyönge asszony a halálos ágyán nem veszi szavát, hogy betartja elveit, most haza menne, és nem érdekelné az ügy tovább.

Mikor éppen feladni készült a várakozást az utca végében egy gyorsan közeledő alakot pillantott meg. A férfi éppoly hosszú kabátban volt, mint ő, de alacsonyabb és zömökebb alkatú.

Szíve vadul feldübörgött, és a vér aprókat dobolt a halántékán. A férfi csak elsuhant mellette, borítékot csúsztatva a kezébe. Kedve lett volna utána menni és bemosni neki, amiért órákat váratta a hidegben. Ehelyett immár nyugodtan álldogált még vagy fél órát a barátságosan pislákoló lámpa alatt. Aztán az utána lebbenő kabátja ködében eltűnt a sikátorok labirintusában.

Nem sokkal később behúzódott egy sötét kapuba és előszedte a borítékot. Mivel az összeg megfelelt az alkunak, a hold jótékony fénye mellett kibetűzte a címet, és maradék gyufájával elégette a sárga papírt.

Ráérős léptekkel közelítette meg a címet és ismét hosszú várakozásba kezdett. A házban csend és nyugalom honolt, a kutyák is aludtak a szomszédos házakban.

Felhúzta bőrkesztyűjét és nesztelen léptekkel a kertbe szökött, az előre megbeszélt ablakot nyitva találta bemászott rajta és síri csendben a második emeltre osont. Közben, hogy az este ne legyen szép összefutott a háziak hatalmas tükrével és riadtan szemlélte meg arcát.

Ezen kissé felidegesítette magát és immár gyorsabb iramban lépett a hálószobába, az ajtóban előhúzta a tőrt. Megállt az ágy mellett és a békésen alvó nő arcába bámult.

-         Nem lehet – suttogta idegesen -  Ne őt!

Tüdeje sípolt miközben a nőben felismerte egyetlen kisfia anyját. A szőke nő kísértetiesen hasonlított imádott és tragikusan elvesztett édesanyjára. Tanácstalansága újfent próbára tette idegeit.

A benfektesek úgy ismerték, mint precíz, gyors és sosem tétovázó bérgyilkost. Most mégis összemosódott előtte a világ. Pontosan azért engedte el az asszonyt, hogy ne essen baja, hogy a világ ne forduljon ellene. Most ott állt az ágyánál és töménytelen pénz lapult a zsebében, hogy átvágja a nő torkát.

Csak egy könnyed mozdulat és vége.

Komoly dilemma ez az ő praxisában.

Megtehetné, hogy elmegy és senki sem tudja meg, hogy itt járt. Vagy átmegy a másik szobába és megöli a férjet. Végül is csak szobát tévesztett. Hazudhatná.

Gondolatok százai cikáztak a fejében, miközben a pirkadat sejtelmes fénybe vont a szobát.

Kezében a recés élű kés remegő táncot járt, a férfi most nem érezte a késztetést. A markolat majdnemhogy mintákat égetett tenyerébe a bőrkesztyűn át.

Hogyan végezhetne a nővel, aki megajándékozta egy gyermekkel, s kinek annyi fájdalmat okozott már így is? Hogyan vehetné el az életét, amikor pár hónapja halottnak hiszi Őt magát?

Soha nem érezte még a döntés eme kínját. Lábai remegtek és szíve átkívánta törni bordáit.

Mint egy hatalmas szellem állt az ágy fejénél és mindent megadott volna érte, ha meghozhatja egyszerűen a döntés és elillan, de a hatalom itt sem az ő kezében van, ő csak végrehajtó. Csupán a véletlen műve, hogy ma nem valamelyik társa áll itt és nézi a nőt.

A sors mellé szegődött, ijedten szökkent egyet amikor a háta mögött felsikoltott egy vékony, riadt hang. A pillanat tört része alatt fordult hátra és csak belepillantott a kisfiú szemébe miközben az ablak fele szökkent és elnyelte a hajnal.

Azon a hideg havas éjszakán fél éven belül másodszor játszotta el a saját halálát, de most azért hogy az éjszaka jótékony leple alatt megóvja a nőt és gyermekét saját fajtájától.