4. fejezet

Édával gyakran történtek furcsa dolgok. Soha nem értette, miért nem tud éjszakánként elaludni, és hogy miért vágyik olyan gyakran a szabad ég alá, bámulni a csillagokat. Nem is inkább a csillagokat, mint inkább a Holdat. Néha nem volt elég az ablakból nézni. Úgy vonzotta a tekintetét, mint a méheket a méz. Sosem törte azon a fejét, hogy milyen messze van innen az égitest. Olyan feleslegesnek tűnt távolságokon gondolkodni, mikor ami, vagy aki az orrunk előtt áll, talán a legmesszebb van tőlünk. Aki pedig millió kilométerekre, távol, mégis ott van velünk.

 A Holdjárásról talán ő tudott a legtöbbet. Kilenc éves korára, már pontosan tudta, hogy mikor lesz telihold, mikor fél, és mikor lesz olyan sötét az ég, akár a korom. Pontosan számon tartotta a napéjegyenlőséget, és tudta, hogy éjjel egy óra után a legszebb a Hold.

 Egy ilyen, vagy éppen ehhez hasonló éjszakán ücsörgött a hideg erkélyen, melyet a barátaival fedezett fel. A tanár sereg eközben mit sem sejtve aludt, két szinttel lejjebb. Éda egy méretes piros almát dobált egyik kezéből a másikba, és úgy bámulta a Holdat, hogy azt sem vette volna észre, ha kiesik a kezéből az alma. Arra is nehezen figyelt fel, amikor a csapóajtón motoszkálás törte meg az éjszakai csendet.

 - Mi a…? – kezdte volna a lány, mikor az ajtó feltárult, de mikor meggyőződött róla, hogy ismerős zargatta meg, sokkal nyugodtabb lett.

 - Áh! Arra számítottam, hogy egyedül leszek… De akkor így is jó. – Gergő átpréselte magát a szűk nyíláson, majd sikeresen beverte a fejét az erkélyt védelmező műanyag tetőbe.

 - Vigyázz magadra! – szólt rá bosszankodva a lány, és Gergő helyet foglalt mellette, elengedve a füle mellett minden szidalmat.

 - Megint a Holdat jöttél megvizsgálni?

 - Nem vizsgálom… Csak nézegetem, mert szerintem szép. – Csak néha-néha pillantott a fiúra, főleg akkor, amikor a szűk padon karjuk összeért.

 - Értem én! – Gergő pillantása a lány kezében pihenő ócska kis könyvecskére tévedt. – Ez meg micsoda? – kíváncsiskodott, és megpróbálta elvenni a lánytól.

 - Ó, hát ez… igazán semmi. Még otthonról hoztam.

 - Te írtad? Húú… na nem, ez jó régi lehet.  Olyan… olyan, mint egy Napló vagy valami hasonló.

 Miközben Gergő a megállapításokon morfondírozott, Édát elkapta egy különleges érzés. Vidámfajta volt. Olyan, amitől az embernek rögvest mosolyognia kell. Bárgyún vigyorogva szemlélte, ahogy a fiú kutatja a kis könyv titkát. Aztán az érzés hirtelen átcsapott valami kalandvágyszerűbe, és azonnal táncolni akart. Izgatottságában törte a fejét, hogy hogy a fenébe is jutott neki eszébe ez az egész. Hát persze! Holnap lesz a bál.

 - Holnap lesz a bál… - motyogta Gergő, mintha Éda fejébe látott volna. Kísértetiesen hasonló gondolatokkal rendelkezhetett.

 - Jó… jó, nem kell figyelmeztetned, már tartottunk a csajokkal ruhapróbát.

 - És mi leszel? Én Vámpír alakot öltök majd! – és hogy ennek látszatot is adjon, egy éjjeli vérszívást imitált, sikertelenül, mert a baktériumok, még a barátainkon is bőven megtalálhatóak. Jobb a távolságtartás.

 - Ha elmondom, mi leszek, akkor lelövöm a poént. Úgyhogy várnod kell holnapig.

 Gergő eljátszotta, hogy mennyire le van törve, majd egy kis csönd következett, amelyben Édának lehetősége nyílt újra a Holdat szemlélni.

 - Hé! Figyelj? Asszem tudom, miért szereted ennyire a Holdat… - kezdte a fiú kínos lassússággal.

 - Na ki vele!

 - A múltkor, csak úgy heccből nézegettük a srácokkal azt, hogy mit jelent a nevünk. Én meg odalapoztam a tiedhez, hátha majd érdekel… Hiszen tényleg nem mindennapi!

 - Nyögd már ki! – sürgette a lány. Fogalma sem volt róla, miért olyan fontos ez.

 - Az Édua azt jelenti... a hold fölkel… Éda... mondd, hogy ez tök véletlenül van…

*

 Másnap a bál előtt, Éda még mindig azon gondolkodott, amit Gergő mondott neki aznap éjjel. „A hold fölkel!” Ez nem lehet véletlen! És az a múltkori óra! Apropó! Viktor talán a bálon is ott lesz.  Ez a fenséges gondolat sikeresen elsöpört minden viharfelhőt Éda feje felől, és hagyta, hogy sodorják a bál előtti készületekkel járó izgalmak.

 Anna még nyolc előtt tíz perccel is a szoba egyetlen apró tükrében vizsgálgatta arca minden apró vonását, és lázasan kereste a hibákat.

 - Utálom ezeket, a hülye bálokat… Nem is bál egyébként, csak egy rakás hülye beöltözik egy másik rakás hülyének, hogy aztán hülyét csináljanak magukból!

 Éda könnyen megérezte a lány kétségbeesésének szagát. Kényelmesen hátradőlt az ágyán, hátát támasztva a falnak.

 - Szép vagy Anna. – szűrte semmit mondóan fogai között pár hajcsattal Bogi, miközben feltűzte a saját haját, egy kényelmes kontyba. Talán ő volt az egyetlen, aki nem öltözött be semminek. Legnagyobb engedékenységgel sem lehetett a ruháját jelmeznek nevezni. Egy egyszerű fehér szoknya volt rajta, fehér felsővel kombinálva. Szemén is csak enyhe sárgás szemhéjfesték volt látható.

 A három lány nagy riadalmára megjött az első kísérő. Kettőt koppintott az ajtón, majd várt.

 - Na ki nyitja ki? – kérdezte Anna és nyelt egy nagyot. Boglárka könnyedén, és főként némán sétált az ajtóhoz, kitárta azt és szerényen rámosolygott az ajtóban álló fiúra, akit mellesleg Éda még sosem látott. Egy sötét bőrű, fiatal fiú volt, nagyon fekete szemekkel, és göndör hajjal. A két fiatal intett a bent lévőknek és karöltve távoztak. Bogi a maga makulátlanul fehér ruhájában, a fiú pedig talpig sötétben.

 - …és így lett a Chocapic! Hehe…

 - Annyira gonosz vagy! – pirított Édára barátnője, és ábrándozva a tükörképére pislogott.

 - Ki ez a srác? Esküszöm, még nem találkoztam vele!

 - Jah, hogy ő? Balázs. Asszem valami cserediákféle. – Anna még szívesen hozzáfűzte volna a mondandóját, de az ajtó másik oldalán, valaki ismét bebocsátást kért. Éda felállt, hogy megnézze, most kizargatja őket.

 - Hello! Gábor vagyok. Öhm… Anna itt van? – a fiú kíváncsian körbepislogott, hátha meglátja a lányt.

 - Ha még nem húzta le magát a WC-n, minden bizonnyal a tükör előtt találod. – Éda kicsit ingerület kikerülte a fiút, hogy véget vessen ennek a nyomasztó hangulatnak. Gergő már ott várta őt, valahol Gabi mögött, hosszú fekete köpenyben, vámpír fogakkal.

 - Tündé’ vad! – fröcsögte a fiú, és megpróbált mosolyogni.

 - Ehh… bocs de egy szót sem értek abból, amit mondasz. A fiú kinyújtotta kezét a köpeny alól, hogy eltávolítsa a fogakat.

 - Csak azt akartam mondani, hogy tündér… tündérnek öltöztél igaz?

 - Teljesítsem három kívánságod? – kérdezte zavartan nevetgélve, és esze ágában sem volt megemlíteni, hogy ez bizony Csingiling ruhája.

 - Jah, hát majd szólok, ha szükség van rád! – Gergő hagyta, hogy a lány belekaroljon az ő karjába, és elindultak a társalgó felé.

 - Na! Ennek sem volt gyerekszobája! – gondolta a lány, kicsit gúnyosan, de alapjáraton egészen kedvet kapott a mulatsághoz.

 Mire leértek, az iskola tanulói már szép számban gyülekeztek, andalítóan lassú zene mellett. A társalgóban az asztalok sorban a falhoz lettek tolva, és szép terítővel letakarva roskadoztak a finomságok és az innivalók alatt.

 - Jó buli lesz. – mondta Gergő, és körbe pillantva a tömegen, szájába helyezte a fogait. Eközben megérkezett hátuk mögött Anna és Gábor.

 - Hello! Gábor vagyok, próbálja ki ön is a termékünket.- Éda aznap kifejezetten képzettársítós hangulatában volt. Gergő elindult, hogy hozzon valamit inni, így a lány magára maradt a terem közepén. Egy kisebb fajta ijedtség roham után – melyet a tömeg sodrása okozott – úgy döntött, hogy tovább áll, mielőtt Gergő még visszaérne. Valahol a társalgó szélén foglalt helyet, a kedvenc zöld dohszagú kanapéján, és próbálta tekintetét átfúrni az emberek között. Éda fél óra várakozás után rájött, hogy Gergő valószínűleg jobb szórakozást talált, mint a pincérkedés. Ugyanis nem jött vissza. Az emberek lassan a terem közepe felé nyomultak, és megpróbáltak egy-egy gyorsabb számra táncolni. Éda ekkor szabad teret kapott a bámészkodáshoz. Bogi nem messze tőle ült, az ismeretlen fiúval, és szerény somolygások közepette cseréltek eszmét. Anna és Gábor ügyetlenkedve próbáltak táncolni a parketten, persze annál lelkesebben. Gergő pedig… no-lám, röpke fél óra kilengés után valahol Jázmin hercegnő alakját megformáló Krisztina körül legyeskedett. Éda ahogy megpillantotta őket nevetgélni egy pillanatra, mintha elfogta volna a tömény undor. De akárhogyan is gondolt a bosszúszomjra, vagy a szomorúságra, egyszerűen képtelen volt haragudni a fiúra. Pedig az eszével tudta, hogy pocsék dolog szamárnak lenni a ló helyett. Kicsit furcsállta a helyzetet, és képtelen volt eldönteni, hogy most ez jó-e vagy rossz.

 Az este további részében föl s alá járkált, tekintetével ismerős arcokat kutatva, de hamar rá kellett jönnie, hogyha eddig nem volt túl nyitott, akkor ezután sem lesz az. Senki nem akarta őt megismerni. Főleg az után, ami az uszodában történt. Azon gondolkodott, hogy biztosan szánják őt, amiért egész este egyedül mászkál a teremben, egy pohár narancslével a kezében, amikor odalépett hozzá egy magas alak.

 - Szerinted is lehetne jobb ez a buli? – kérdezte tanára, fél-mosollyal az arcán, és megvárta, hogy a tanítvány lássa kivel, van dolga. – Azt mondtad, hogy nem tudsz úszni.

 - Maga meg azt mondta, hogy ne tegyem többé, úgyhogy nem kell félnie. – vágta rá Éda, és sarkon akart fordulni, hiszen nem az a barátkozó típus, de a férfi kisugárzása még mindig úgy tartotta ott, mint a cövek. Néha, csak úgy lopva pillantott a szőke fürtökkel keresztezett, vidáman, kéken csillogó szempárra.

 - Nem úgy értettem… - kezdte egy kicsit rekedten a férfi. – csak még sosem volt olyan különleges diákom, aki ilyen edzett tüdővel rendelkezik.

 - Ez most egy bók volt? – kérdezte a lány kicsit szkeptikus arcot vágva, és elindult, hogy egy papírtányérra szedjen magának süteményt.

 - Hát, ha annak hangzott, akkor minden bizonnyal. – Rövidke csönd után Viktor ismét kicsit kényelmetlenül kezelve a helyzetet megköszörülte a torkát. – Nem kell magázódnunk, ha nem akarod. A diákjaimmal általában tegezzük egymást.

 - Igen, hallottam erről az abszurd módszerről, de akkor meg is ragadom a lehetőséget, hogy megkérdezzem, hogyan tart fegyelmet, ha a tanítványait haver-alapon kezeli? – Éda rettentően feszült volt. Fél füllel hallotta maga mögött Bogi csilingelő kacagását, Balázs valószínűleg jó vicceket mesél. Ez egy kicsit oldotta a hangulatát.

 - Nem haverok. Azt hiszem, félreértettél. Nem érzem magam annyira öregnek, hogy ekkora tisztelettel illessenek. És örülnék, ha te sem magázódnál. Hagyjuk meg ezt az igazgatónak…

 Éda a pocakos, kopaszodó igazgató felé pillantott, aki valahol egy szelet húst készült a szájába tömni. Leírt róla, hogy számára meg kell adni a tiszteletet. Ezen, szolidan jót nevettek. A lány letette a süteményt, amibe bele sem kezdett, és ennek az oka egy éles fájdalom volt, mely a mellkasába hasított bele.

 - Jól vagy? – kérdezte hirtelen aggódva a férfi, de a lány csak leintette. Mély levegőt vett, és megpróbálta átgondolni, mi történhetett az előbb. A szívverése duplájára nőtt, és úgy érezte, mintha a tüdejét most valami tényleg el akarná szorítani, úgy hogy ne kapjon levegőt. De az is lehet, hogy ez nem a tüdeje volt, hanem valamivel fölötte, egy ismeretlen szerv, amit az ember még nem tudott feltérképezni. A lélek.

 A gyerekek mindenhol a teremben, különböző dolgokról beszélgettek. Volt, aki a tanulásról, mások a szerelemről, kamasz életről, megint mások olyan semmisségekről, mint az időjárás. Volt olyan tanuló, aki halálosan unta a partnerét, volt, aki megharagudott a barátnőjére, amiért az nem figyelt eléggé rá. És voltak olyanok is, akik reménykedtek egy jövőbeli kapcsolatban.

 Éda körbepillantott, és látta ezeket, az embereket. Látta az arcukra kiülő érzelmeket, gondolatokat, és egyszeriben olyan sok lett mindez, hogy alig akart hinni abban, hogy túléli. Mire észbe kapott, már szaladt, egészen az udvarig. Valahol egy fa lobkoronája alatt kötött ki, és azon gondolkodott, hogy mennyiben hasonlított ez az érzés ahhoz, amikor életében először tömegbe került. Az édesanyjával kézen fogva érkeztek egy vásárba. Gyermekek izgatott zsibongásától volt zajos az utca. Kofák osztogatták a portékájukat, és a vásárlók mind-mind hosszas órákat töltöttek el a nézelődéssel és vásárlással. Éda életében először olyan sűrű tömegben volt, hogy azt hitte, megfullad. Jobbra, balra kapkodta a fejét, tisztán meghallva azokat is, akiknek szavait elnyelte a zsibongás. Síró kisgyermekét, aki nem kapta, meg amit annyira akart. Elégedetlen vásárlóét, akinek a vásárolt terméke tönkre ment.

 Messziről érezte a reményekkel teli eladók szagát, akik kipakolták árujukat, és csillogó szemekkel néztek az elhaladó emberekre. Érezte, amikor hat vagy talán hét bódéval előttük elhaladó ellenőröktől görcsbe rándul egy bliccelő gyomra…

 - Éda! Miért jöttél ki? – kérdezte egy ismerős hang, és mikor a lány rájött, hogy ki az, nagyon sóhajtott. Gergő volt az.

 - Hát téged nem lehet levakarni, igaz?

 A fiú némán leült mellé és várakozott. Mikor rájött, hogy neki kell megtörnie a csendet, halkan, rekedtesen megszólalt, akárcsak Viktor még pár perccel ezelőtt.

 - Ne haragudj, bunkó voltam… Még csak táncolni sem kértelek fel egész este. – A vallomás kicsit szíven ütötte a lányt, de igyekezett nem kimutatni, amit érez.

 - Miért nem Krisztát hívtad el? – förmedt rá a lány. – Ugyan már… a vak is látja, hogy mennyire oda vagy érte. Igazán nem értelek.

 - Azért nem őt, mert… mert soha nem jönne el, egy olyan sráccal, mint én. – Édát elfogta a szomorúság, és pontosan ezért nem, mert a fiú szemébe nézni. Véleménye szerint totál sablonos szöveg volt, amit a legjobb esetben sem tolerált volna, de valahogy most ebben a fura esetben sikerült neki együtt érezni.

 - Szóval akkor… akarsz táncolni? – Gergő feltápászkodott, és a kezét nyújtotta a lány felé. Éda ugyan felállt, de szokásához híven kifogásolta a helyzetet.

 - Nincs is zene. – megfogta a fiú kezét, és kérdőn rá pillantott. – Zene nélkül nincs tánc.

 - Majd énekelek. A Hold meg lesz a diszkó-lámpánk. – válaszolta mosolyogva, majd hosszú köpenye két végét Éda vállára terítve lassan ringatózni kezdtek. Gergő hangján az első perctől érezni lehetett, hogy nem túl fényes, ahogyan énekel, így a lány egy ismerős dalt választva besegített neki. Így táncoltak egy darabig, mind a ketten másra gondolva, majd mikor végre véget ért a daluk, Éda halkan, vigyorogva a fiú fülébe súgta.

 - Ez egy Csingiling jelmez… - és az, hogy Gergő tudta-e ki az a Csingiling, már teljesen lényegtelen volt.