Az idő
Fekszem és nézem az órát, csak peregnek a percek. Tudom aludnom kéne, de nem megy. Van ott belül valami, ami kikívánkozik belőlem. De ez olyan nehéz. Miért vagyok én rosszabb, mint a többiek? Miért baj, hogy hiszek még a csodákban?
Tudom, hogy rengeteg hibám van, de ezt akkor sem értem: légy őszinte, légy önmagad, s cserébe elhagynak?
Kérdem én, ki akar így őszinte lenni? Miért hiszi mindenki azt, hogy olyan jól ismeri a másikat?
Abban a hitben élnek, hogy Ők olyan okosak és tapasztaltak, pedig nem tudnak ők semmit.
Az a baj, hogy az emberek néha túl egyszerűek, néha pedig túl bonyolultak, s az emberi agy soha nem tudja, hogy valójában mit is akar!
Miért kell az embernek állandó konfliktusban élnie?
Tudom, az emberek önzőek, roppantul önzőek. Mindig csak a saját boldogságuk.
Bizonyos határokon belül kell az önzőség, hiszen az az ember buta, aki csak adni akar. De miért nem ismeri fel senki a józan határokat?
Eleinte olyan könnyű: két copffal ülsz és gurigázol a labdáddal. Majd idővel eldobod a labdát, s kiengeded a hajad. De az élet csalóka, hisz játszani könnyű és szórakoztató volt.
A legrosszabb az, hogy tudom, még előttem az élet, s még rengetegszer fogok csalódni. Bár ebben a pillanatban kétlem, hogy lesz hozzá erőm.
|