Előszó: A könyv alap ötlete már egészen régóta él, és létezik. Nagyon sokáig nem tudtam hozzáfogni, így arra a döntésre jutottam, hogy szerepjátékon keresztül keresek ihletet. Pár hónapnyi játék után, életre kelt a főhősöm és az írás is könnyen ment. Ezúton köszönetet nyilvánítok azoknak, akik saját karaktereikkel kiegészítették a történetet, és ez által tették egésszé.

 Tartalom:

„Abi, qui cares sensu, nam iste etiam morte multatur, qui regnum habes.”

Ez volt az az egy sor, amelyet Éda elolvasott a poros, régi kötésű, barna kis könyvecske fedelén. Valaki durván belekarcolta, de úgy, mintha azt kívánta volna, hogy évezredek múltán is legyen, aki el tudja olvasni. És itt volt egy kislány, aki most épp a kezében fogta a könyvet, melynek lapjai már teljesen elsárgultak az évek során, elfehéredett ujjakkal mohón falva minden betűt. S bár egy szót sem értett belőle, annál inkább felkeltette az érdeklődését. Lassan - mintha csak félelem vezérelte volna, a drága múltat rejtő könyv elporladása miatt – feltárta annak titkát.

 Rögvest kiesett belőle egy lap, ki tudja hogyan és honnan. Úgy szállingózott a padlóra, akár egy pihés fehér toll, és landolt sercegve a faburkolaton. Valaki hirtelen, idegesen kaparhatta le üzenetét, mert sok helyen tintafoltok éktelenkedtek, jelezve, az idő semmire sem elég.

„Bár lenne még életem, hogy lássák a kíváncsi szemek, mire jöttem rá. De immáron csak emlékeim maradnak fenn. Sietös léptekkel menekültem hazámból, és most is csak bujkálok. Mert tudják, hogy rajtam segíteni nem lehet. Mint a fertö indult el bennem, és lelkemet marja eme kín. Továbbadom, bár nem szabadna. Örökösöm, ki örököl, sose feledd! Lelkedben a válasz!”