6. fejezet

 Márti tudta, hogy azt tesz a könyvben, amit csak akar. Senki nem szólhat bele abba, hogyan oldja ki J. K. Rowling által kötött csomókat, és senki nem szólja meg érte, ha türelmetlen, ha gonosz, ha undorítóan viselkedik társaival, hiszen ez csak egy történet. Egyetlen egy könyv, melyből, ha egyszer haza tér, ugyanolyan porosodó antik cucc lesz, mint a pincében pihenő összes többiből.

 Mégis kellemetlenül érezte magát, ha reggel lementek enni a nagyterembe. Kényelmetlen volt könyveket, felszerelést, talárokat kérni az iskola számlájára, mikor ő itt egy hívatlan vendég volt. Igyekezett minden reggel, gondosan lenyelni ezt az érzést, és sokáig mondogatni, hogy ez az ő története, így természetes, hogy zabi-gyereket játszik.

 Nem tudta pontosan, hogy csak azért találkozik-e Rowling által írt hősökkel folyton, mert vonzza őket, vagy egyszerűen véletlen. Abban viszont egészen biztos volt, hogy akikről olvasott, könnyen felismerhetőek voltak. Főleg Malfoy apja, aki imádta arisztokratikus módon nyomorgatni a fiatalabb népet. Mire a lányok megérkeztek, már dúlt a szerelem közte és Narcissa között. Márta kevés gondolatmenetet osztott meg Hermionéval, mindazok után, hogy alaposan félreértették egymást. És bár veszélyes cselekmény volt, de sikeresen összebarátkoztak Lily társaságával. Márti egyedül egy nyomós indokot tudott felhozni, hogy miért biztonságos ez, és az sem volt a legmasszívabb. Amikor ők visszaérkeznek a Roxfort könyvtárába, elfeledve minden hülyeséget, Lily és James már – akár sajnos, akár nem – nem fognak élni. Ezt még Hermione is tudta.  Ami viszont nagyobb baj volt… Remus és Sirius is a csapathoz tartoztak, akik bizony Harry Potter harmadik kötetében úgy tűnnek fel, mint szürke szamár a szivárványban.

 A tény, hogy Márta Voldemortnak nézte Siriust, nem volt hízelgő, de elég védettséget nyújtott, hogy nem mondták el neki. A lánynak rémlett valami arról, hogy nagy nőfaló volt fiatal korában, de most, hogy saját szemével kellett látnia… szinte nyugtalanító volt a tudat, hogy Sirius körül úgy dongtak a lányok, akár a méhek, ő pedig tudomást sem vett róluk. Néha bátortalanul visszamosolygott egyik másikra, mint az első nap Mártára is, amikor megérkeztek a múltba, de egyébiránt, mintha a női nem, csak afféle számítógépes játék lett volna. Most éppen Sirius Black CD olvasójában a kviddics nevű játék volt beolvasva. Bár megcsillant néha a szikra, hogy szívesen cserélne már lemezt, de barátai előtt sosem mondta volna ki. James is közkedveltnek bizonyult, barátjával szemben ő vállalta. És sokáig úgy tűnt észre sem veszi Lilyt. Márta, ettől napról napra idegesebb lett, hiszen előfordult már az akciói során olyan eset, amikor nem úgy sült el minden, ahogy annak rendesen mennie kellett volna.

 A lány tisztán emlékezett rá, hogy hetedéves korukra sikerült összehozni őket, de még sem ment minden olyan tisztán. A hetedik évfolyamra is ugyanúgy ráköszöntött a félév, és Lily sóvárgását felváltotta valamiféle undok dac, amiről Márta egy sort sem olvasott, és ami csak fokozta türelmetlenségét. Harry apja olyan más volt… Sokkal magabiztosabb, bátrabb… beképzeltebb! És egyenesen ledumálta Lilyt a lábáról.

 Remus volt a társaság legcsöndesebb, legbölcsebb tagja. Úgy tűnt, nem érdeklik a csajozós témák. Márti már tudta, hogy miért, és magában sajnálta is kissé, másrészről mélyen egyetértett vele.

 Peter viszont az egyetlen aki, ha akart volna, talán akkor sem talált volna magához valót. A két népszerű barátja árnyékában nehéz volt az iskolában és a lányoknál egyaránt érvényesülni. Ő, némileg monumentálisabb, és lényegesen gyávább terveket szült, a családalapítással szemben.

 Márta élvezte, hogy végre napról napra átélheti mindazt, amibe Rowling csak foltokban engedett bepillantást nyerni. Másrészről rossz volt rágondolni, mi fogadja majd őket, ha egyszer sikerül haza jutniuk. Nagyon jól tudta, hogy Hermionénak legalább annyira hiányoznak a fiúk, amennyire neki.

 - Használhatom a pennád? – Márti látványosan összerezzent, ahogy kizökkentették a gondolkodásból.

 - Írok vele – válaszolt Siriusnak egy könnyed legyintéssel.

 - De csak egy kicsit kell! – erőszakoskodott tovább a fiú.

 - Mondtam már, hogy éppen használom! Legalább várd meg, amíg befejezem a mondatot… - Szemét nem vette le a pergamenről, ahogy lejegyezte az utolsó betűt is, remélve, hogy az ismeretlen gyógynövénytan tanára meg lesz majd elégedve az esszével.

 Sirius kikapta a kezéből a pennáját, és a klubhelyiség másik végébe rohant vele. Márti kíváncsian utána pillantott, ahogy megfordult a székben, és szinte már érezte, hogy valami rosszban sántikálnak a tekergők.  Határozott mozdulatokkal felállt, helyet adva a felháborodásnak és a csapat felé trappolt.

 - Na jó… Azért adtam oda, hogy hasznát vedd, nem pedig azért, hogy újabb hülyeségeken törjétek a fejeteket – szólalt meg éles hangon, erre persze az összes fiú elhalkult, és tornasorba rendeződve eltakarták, amivel eddig foglalatoskodtak.

 - Hé, Miss Szabályszegő! Van számodra egy meglepetésünk! – mosolygott James. Sirius felé fordult és valamit a fülébe súgott. Márti szíve a szokottnál kissé hevesebben kezdett verni. Peter arca kelletlenül tükrözte, amit mások takarnak. A tekergők másik három tagja szétváltak, helyet hagyva az ablakpárkányon fekvő régi pergamentekercsnek. A lány pupillája tágulni kezdett, ahogy tett egy lépést a kincs felé.

 - A térkép… - suttogta.

 - Mondtál valamit? – cincogta Féregfark.

 - Esküdnöd kell, hogy rosszban sántikálsz! – mosolygott Holdsáp.

 - Ez alap, srácok! Azt hittem nem kell szavakba öntenem, miután Friccset sikerült összezárni Hóborccal…

 James és Sirius a hasukat fogták az emlékképek felvillanásától.

 - Nagy voltál! Ez tény… Ezért gondoltunk arra, hogy… - Tapmancs egyik keze eltűnt fekete fürtjei között, miközben zavarában beletúrt.

 -… hogy csatlakozhatnál a Tekergőkhöz, mint az első, hamisítatlan balhé-gyáros lány! – fejezte be Holdsáp.

 Márti sejtette, hogy a térképet akarják neki megmutatni, de azt még véletlenül sem, hogy csapattagot akarnak belőle faragni. Legszívesebben körbe ugrálta volna a klubhelyiséget, de nem csak hangos lett volna, hanem látványos is. És a tekergők akármilyen ismertek is voltak, kilétüknek ezen része eddig szerencsésen titokban maradt.

Márti ismert olyan embereket, akik képesek voltak korlátlan ideig rezzenéstelen arccal létezni. Sajnos, ő nem tartozott ezekhez, az emberekhez, így képtelen volt elfojtani az izgatott nevetését.

 - Hé… megtiszteltetés! – hajolt meg a lány, egy kicsit színpadiasra véve a figurát, és újdonsült tagként sorban kapott egy ölelést a fiúktól. Az utolsó, legalacsonyabb tag, meg sem bírt szólalni a dühtől. Eszébe sem volt megölelni Mártát. Helyette inkább leintette a többieket és elszaladt a fiúk hálója felé.

 Hermione pontosan akkor érkezett meg a vendégszobából, amikor Peter méregzsákként elrohant. Mindenki megrökönyödve nézett utána.

 - Hát vele meg mi lett? – kérdezte halkan a lány, mire Márta csak megrántotta a vállát. Magyarázatként James szólalt meg.

 - Bizonyára, soha nem volt még ilyen közel igazi, női mellekhez…

 Egy pillanat alatt kitört a nevetés, meglepettség érzetét keltve a klubhelyiségben tartózkodó többi diákban.

*

 Miután Márti aláfirkantotta a tekergők térképét, büszkén mondhatta magáról, hogy a balhés varázslók és boszorkányok között törvényesen is rosszban sántikál. Új, szinte édesen pezsdítő érzés volt, melytől azonnal erőre kapott. Tudta, hogy nem csak lehetőségekhez, de tömérdek megválaszolatlan kérdésre való igazi válaszokhoz fog jutni. Kicsit szégyellte, hogy Hermione mit sem tudott azokról a csínytevésekről, melyeket sorozatban követett el a fiúkkal, de huzamosabb ideig bevált az az elmélet, miszerint amiről nem tudott, az nem is fájt neki.

 Peter ideje korán hangot adott nézeteinek, és megvitatta barátaival, hogy nem volt jó ötlet Mártát beavatni a titkaiba. Azt már mindannyian tudták, hogy mugli származású. De azt még nem, hogy varázstalan. Legalábbis elméletben az volt.

 De Féregfark erőtlen szárnycsapásai mit sem értek a többiekéhez képest. A fiúk hallani sem akartak Márti kizárásáról, főleg most hogy reményeik beigazolódván, a lány igent mondott a beavatásra.

 Egyedül ücsörgött, várva a kijárási tilalmat a tóparton, pontosan ott, ahol érkezett, csak kevésbé feldúlva. Azon törte a fejét, hogy ennél szuperebb nem is lehetne a helyzet. Önző mód, saját érdekeit tartva a szeme előtt írta a könyvet lapról lapra, és a Harry Potter harmadik kötetéből kiszorult Ron és Harry. Talán lassan már Hermione is, aki képes volt beilleszkedni ebbe a környezetbe úgy, mint a jövőben. Márta épp csak azt nem tudta, hogy barátnője minden délutánját a könyvtárban töltötte, keresve a választ, ugyanis Dumbledore nem kívánt tenni semmit az ügyben. Olyan titokként kezelte, mint a bölcsek kövét.

 - Egy… kettő… három… - formálta ajkaival halkan, miközben hátradőlt a füvön, és a pályáról kiröpülő barátait figyelte.

 - Féregfark megint nincs velük. – gondolta. A srácok könnyeden hajtották végre a földre szállást, és megunhatatlanul lökdösték egymást. A fa tövében, ahol Márti ült, Remus is helyet foglalt. Zsebéből előhúzott egy morzsás keksz darabot, és remegő kezekkel a víz felé nyújtotta. A háttérben egy súlyos test puffanását lehetett hallani. James közben nevetett. Hirtelen egy polip kar csapott ki a vízből, és kis híján Holdsápot is magával rántva, lehúzta a finomságot. 

 - Jó étvágyat! – szalutált a fiú, és jót kacagott Márta rémült arcán. Hirtelen Sirius is feltűnt, és néhány mozdulattal felkapaszkodott a fának egyik fő, legerősebb ágára, és bátran végig nyúlt rajta, egyik kezét lustán leengedve. James sem sokkal messzebb hasalt le a fűben és megpróbált egy jázminhoz hasonlatos virágot növekedésre bírni.

 - Tanulnod kellene Márti - szólalt meg hirtelen, némi kimerültséggel a hangjában Sirius.

 - Mi van? Nem azért ülök iskolapadban… - nevette a lány.

 - Nem úgy érti – rázta meg a fejét Remus. – Tanulnod kellene… az animágiát!

 Márti gyomra összeszorult. Fölnézett Sirius kezére, ami csak pár centire himbálódzott az orrától. Most legszívesebben megragadta volna, hogy lerántsa maguk mellé.

 - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – mondta az ajkába harapva, és próbált arra koncentrálni, hogy fantáziával minden lehetséges.

 - Márpedig, így nem tudsz eljönni velünk a szellemszállásra, ha telihold lesz! – húzta el a száját James. Mind a hárman a lányra pislogtak, nagy kíváncsi tekintetekkel. Látszott rajtuk, hogy szeretnék, ha egyszer Márti is részt venne egy-egy veszélyesebb kalandban.

 - Oké – nyögte kelletlenül. – Megpróbálom, tekintve, hogy nem sok választást hagytatok.

 Valahol a távolban egy vörös hajzuhatag tűnt fel, óhatatlanul felhívva magára a figyelmet. Sirius színpadiasan sóhajtott, amikor James talpra szökkent a kivirágzott Jázminnal, hogy felborzolt hajával újra megpróbálja befűzni Lilyt.

 - Mi lesz Peterrel? Ő is jön? – kérdezte Sirius. Remus felállt, és a hatalmas fán fekvő barátjára pillantott.

 - Ha akarod, megyek és beszélek vele. – Valamiért, Márti furcsállta ezt a hirtelen jött, fene nagy áldozatkészséget de semmit sem szólt.

 - Persze, menj csak! Azt hiszem, úgyis te vagy az egyetlen, aki képes őt meggyőzni – válaszolta, majd egy kisebb manővert követően, ülésbe tornázta magát.

 - Nem akarom, hogy miattam, megromoljon közöttetek a kapcsolat – mondta Márti, de Holdsáp akkor már rég messze járt.

 - Ne hülyéskedj! Peter az utolsó, akinek adunk a véleményére… Ha nem akartuk volna, hogy benn légy, akkor nem kértünk volna fel. Ennyire egyszerű. – Sirius hangja elhalkult mondanivalója végére, Márti pedig sikeresen elpirult.

 - Ez kedves…

 - Nem jössz fel? – kérdezte hirtelen a fiú.

 - Kihagyom, azért köszi – válaszolta nevetve Márta, de ahogy felpillantott a fiúra, rögtön elment a kedve a nevetéstől. Tapmancs szemei rendellenesen csillogtak…

 - Pedig van elég hely, és tök kényelmes… - győzködte továbbra is, mintha ennél fontosabb feladata nem is lett volna egész életében. Márti pedig csak ült és nem akarta elhinni, hogy Sirius ilyen… ennyire… nyitott. Annyira, hogy szinte látta, ahogy a homlokán kicsúszik a CD olvasó, és lassan lecseréli a régi nótát.

 - Jobb… jobb, ha most megyek – suttogta rekedtesen a lány, miközben érezte, ahogy szívverése egyre gyorsabb lesz. Leporolta magát, és hagyta, hogy barátja kudarcélménnyel egyedül lógassa tovább a karját, fenn azon a hatalmas fán.