Alexa

Félek!

Gondolataim kavarognak, egy picike ötletmorzsa után kutatok az agyamban.

Kérlek Te, aki mindent tudsz, segíts nekem, honnan tudjam meg a választ?

Keresek valakit, aki létező személy. A munkahelyén már hetek óta nem volt, otthon nem veszi fel senki a telefont.

Azt tudom csak, hogy korházban van, de nem tudom, hogy hol. Hívom a korházakat, de valahogy minidig rossz embert fogok ki, miért nem segítenek?

Olyanokat kérdeznek, hogy mikor és hol született. Nem tudom, persze tudom, hogy ez az én hibám, mert rég tudnom kéne. Tudom és most ez sokkal jobban bánt, mint eddig sok más dolog.

Megőrjít ez a buta tehetetlenség.

Hallani akarom a hangját, látni, hogy nem komoly a dolog.

Megőrölök! Hol, merre keressem?

Ő, aki közelebb áll hozzám, mint sokan, tudom, hogy közhely, de aki ismer, tudja, hogy nem dobálózok csak úgy a szavakkal.

Tudni akarom, hogy hol van.

Csak egy esélyt akarok, hogy elmondhassam neki, bármennyit nyavalyogtam is neki, nagyon fontos nekem.

Ő az, aki megtanított az írás szabadságára, aki hiszi, hogy én is vagyok valaki.

Jobban hisz bennem, mint én sajátmagámban, az ő hite mindig feltölt, erőt ad a “továbbiakban”.

Hálás vagyok Érte a sorsnak.

Akarom, hogy azon kívül, hogy “tudja”, el is mondhassam neki, hogy mennyit jelent nekem.

El akarom mondani, hogy általa szeretem az írást, kinyílt a szemem átlátok a világ piciny részein, hogy bár nem vagyok a legjobb ember más lettem általa.

Tudom én, hogy sokszor vitába szálltam Vele, mert én, majd én tudom. De annyira szeretném, ha továbbra is részese lenne az életemnek, ha sohasem múlna el belőlem.

- Ne tessék itt hagyni!!  Kérem! Jóváteszem minden hibámat. Pozitívabb leszek.   Kérem!! Könyörgöm!! Én úgy félek!

Kérlek téged, aki mindent látsz, segíts nekem, hogy elmondhassam neki: szeretem.

A sors végül mellém szegődik. Rátalálok és elmondok neki mindent. A korházi ágya szélén ülve mesélek neki. Előbb csak magamról aztán a vágyaimról. Színes és rémületes álmaimról.

De ott ülni mellette…olyan, mint haza érni. Megnyugszik a lelkem és minden mese hömpölyögve tör utat szívemből. Nevetünk és viccelődünk. Ö mondd egy címet én költök egy történetet.

Késő este kiraknak, és haza battyogok a biztos tudattal, tudom, hogy szeret.