Változom

Holnap más nap lesz, mint mindig most is tudom, hogy minden változik és én mégis minden naptól félek.

Ha valaki a lelkemre ülne, hogy belém lásson, bizony érné meglepetés, mert nagy ott bent a káosz.

Valahogy mindig bizonytalanul vágok neki minden percnek, mert nagyon félek, hogy ez lesz az utolsó. Persze tudom én, hogy ez őrület és így nem lehet élni.

De nem akarok senkit kiábrándítani, mert lehet, csak kevés az értelme.

Nem is tudom, hogy mióta él bennem ez a rettegés, de itt van, minden percemet tönkre teszi és nem ereszt.

Rosszabb, mint a hipohondria, mert azt lehet uralni, de ezt nem.

Olyan mintha ülnék egy hullámvasúton, és folyamatosan azt várnám, hogy bizony most fog leszakadni.

Mégsem történik semmi. Nem halok meg, nem üt el autó, nem zuhanok le. Csak az a fránya félelem.

Gondoltam, nosza itt az idő, fussunk el lélek dokihoz, majd ő megmondja mi bajom van.

Szerinte minden bajom az, hogy nem tudok élni.

Micsoda? – Hörrentem fel – Ezt én is tudom, de könyörgöm hát valami oka, csak van.

Nana, monda mosolyogva. Nézzek mélyen magamba, mert ott van elbújva a válsz.

Köszöntem szépen a sok segítséget, amit nyújtott, a nagy semmit, sok pénzért.

Hazáig dohogtam.

Aztán derült égből villámcsapás. Aprócska okai vannak az én kis hülyeségemnek.

Mert itt van mindjárt a pénz.

Lássuk be, fukar vagyok. Mindenre sajnálok költeni, mert tartalékolok. Jön a kérdés: mire?

Semmire. Na most akkor csak így tovább.

Félek.

Mitől? Önmagamtól, a magánytól.

Nem vagyok egyedül, mert itt van nekem a párom. Nem is értem miért van velem. Mondjuk, mert szeret. Ez elfogadható magyarázat.

Tovább:

Minden megrémiszt, ami változással jár. Pedig mindig minden változik, mert a világ sosem állhat meg. Még értem sem.

Még:

Mindennek a rossz oldalát látom. Mert? Van jó is? Na ez az.

Le a pesszimizmussal tábla kell a nyakamba, hogy mindig tudjam: én most leszámolok önmagammal. Nem is önmagammal, hanem a félelmeimmel. Mert azok vannak, nem is kevés. Leszámolok. Sikerrel?

Sikerrel!!

Legalábbis nagyon fogok küzdeni, mert most, hogy átlátok magamon, minden esélyem megvan a változásra.

Csak nagyon nehéz lesz, mert nem vagyok könnyű eset.

Valaki nem olyan rég azt mondta csak úgy mellesleg, mint egy kis ártalmatlan megjegyzést: “Én is látom a világot, úgy másfél éve.”

És nagyon nehezen, de rádöbbentem, igaza van.

Oda kint van a világ, idebenn én. Csak akkor lehetek boldog, ha összehozom a kettőt.

Eltelt pár hónap, rettentően igyekeztem, minden erőmet összeszedtem, és minden igyekezetemmel a változáson vagyok.

Sikereket érek el!

Lehet, hogy nem tart sokáig, de már felfedeztem a gyógyszert.