Fantázia határai 2 - Visszahúznak az álmok!

1. fejezet

 - Éééés reeggelííí! – egy éles visítást hallatott egy fiatal tanuló, aki Roxfort egyik legkülönlegesebb diákja volt. Piros pulóver és farmer nadrág volt rajta. Talárjába még épp hogy belebújt, haja kócos volt, szemei kialvatlanok. De mosolygott, és ez mindenért kárpótolta az embereket.

 Hermione lemondóan sóhajtott és beleszúrta villáját egy virslibe, Ron pedig szokása szerint pukkadozott a nevetéstől.  A harmadikos diákok most csak tizedelve ültek a Nagyterem falai között, hogy egy nyári délelőtti napon, elfogyaszthassák a reggelijüket.

 - Használhatnád másra is a szádat! Túl sokat beszélsz. – vágja félbe Márta szavait Harry, megjátszott szitkozódással.

 - Mire gondolsz? – kérdezi vidáman a lány, de már nem várja meg a választ. – Ki mehetnénk a tóhoz! Tök jó az idő!

 A többiek vigyorogva megcsóválták a fejüket, de az étkezés után követték mugli barátjukat.

 - Mi van veled Márti? – kérdezi Hermione, amikor tapasztalni vélik, hogy a lány felmászik arra a fára, ami alatt ücsörögni szoktak, és úgy lengeti a karját, mint egy majom.

 - Boldog vagyok! Talán ez is baj? –válaszolja nevetve, és még magasabbra mászik.

 - Ne menj olyan magasra! – szól rá Harry, de maga sem gondolja komolyan, hogy nem vicces, amit Márta tesz.

 - Nem baj! Csak szokatlan. – válaszolja még az előzőre Hermione. – Még leesel…

 - Ugyan! Nem látod milyen ügyesen, mászik? – csitította barátját Ron és figyelte, ahogy Márta tovább játszik.

 Ahogy az lenni szokott semmi sem tart örökké. Mártinak tényleg sikerült leesnie és a lába is kibicsaklott.

 - Ne mondd, hogy én nem szóltam! – vágta rá aggodalmaskodva Hermione, és máris odarohant, hogy pálcájával enyhítsen a barátnője fájdalmán.

 Ahogy minden erejét megfeszítve, koncentrálva kimondta a varázsigét, egy érdekes üvegcse hullott ki a talárja nyakából, ami ezüstláncra volt felfűzve. Márta szeme rögvest megakadt rajta, és agya lázasan járni kezdett, hogy vajon mi lehet az, találkozott-e ilyesmivel a könyvekben. Néhány perc múlva fény gyúlt elméjében, akár egy villámcsapás, és sejtelmesen vigyorgott barátnőjére. Egyelőre nem hozta szóba Hermione titkát, de minden pillanatban képes lett volna magát rávetni a kincsre. A kezei szinte izzottak a vágytól, hogy kipróbálja az időnyerőt.

Aznap délután volt még egy mágiatörténet órájuk, ahol a fiúk igen zsörtölődős kedvükben voltak, mivel elromlott az öníró pennájuk, melyet Fred és George kísérletezett ki nekik. Bár minden jel arra utalt, hogy inkább tinta fröcskölésére szolgálnak a pennák, mint írásra. Az óra végére csak fáradtabbak lettek, mint azelőtt.

 - Granger! – egy gúnyos hang tulajdonosa igyekezett a mai napot még keservesebbé tenni. – Mik azok a tintafoltok Weasley talárján? Talán olyan csórók, hogy nincs manó, aki kimosná?

 - Fogd be Malfoy! – csattant fel Hermione, és rögvest Ron védelmére kelt. – Mit képzelsz ki vagy te?

 - Azt képzelem, hogy milliószor jobb, mint egy ilyen sárvérű! – Draco tejföl szőke hajából egy tincs rakoncátlanul előrehullott.

 Márta soha nem érzett ehhez foghatót. Már több mint egy éve ismerte Hermionét és végre lett egy barátja, akiben bízhatott, és kiállhatott mellette. Egy szempillantás alatt Draco előtt termett, és leteperte a földre. Közben pedig körmeivel igyekezett fájdalmat okozni neki. Az áldozatot meglepte, hogy pálca helyett fizikai erőszakot alkalmaznak ellene. Arca és nyaka már piros hegekkel volt elborítva, amikor Lupin professzor rájuk talált. Már egész kis tömeg csődült körbe, hogy lássák Draco szívszaggató sikoltásait.

 - Mi folyik itt? Márta?! Azonnal Szálljon le Malfoyról! – emelte föl a hangját a tanár, és egy kézmozdulattal odébb pakolta a lányt. – Mit képzelnek maguk? Ez egy iskola, nem pedig trollok gyülekező helye. Vezessék le máshol a feszültséget.

 Meglepő módon nem kívánt pontot levonni senkitől. Márta viszont még mindig idegesen zihált, miközben esküdt ellensége a sebeit ápolgatta.

 „Ha ezt apám megtudja…” ismerős kezdetű mondatával viharzott el a fiú, hogy megkeresse két hústorony barátját, akik ezen a történelmet író napon, nem voltak mellette.

 - Szuper voltál Márti! – ujjongott Ron, aki épp egy másodperccel később kapott észbe, mint a lány.

 - Köszönöm, hogy segítettél… de az erőszak, semmit sem old meg. – Hermione reakciója mindenkire lesújtóan hatott. De legfőképpen a négyes leány tagjára. Hermione sarkon fordult, és hőn szeretett könyvei társaságában a könyvtár felé sietett. A három magára hagyott fiatal lezuhant állakkal bámult utána.

 - Talán utána kéne menni. – próbálkozott Ron, de sem Harrynek, sem Mártának nem füllőtt hozzá a foga. Ezért hát felmentek a klubhelyiségbe ékes dicséretekkel elhalmozva a Kövér Dámát, amiért az beengedte őket, és a meleg kandalló hívogató lángjaira igent mondva leültek beszélgetni.

 - Mesélj egy kicsit a jövőről! – faggatózott Ron.

 - Tudod, hogy nem mondhatok semmit… - azért sejtelmesen vigyorgott, és élvezte, hogy barátja ilyen kíváncsi.

 - Naaa, valami olyat, ami még nekem sem árthat! Végülis, ilyen kis személy, mint én, nem tudja megváltoztatni a jövőt! – mikor befejezte a meggyőző monológot, nagy boci-szemekkel várta a folytatást. De Márta valamiért elkomorodott.

 - Bárki képes megváltoztatni a jövőt, vagy akár a múltat is, ha kezében van a megfelelő kulcs… - nem is mondott többet, csak felállt és elviharzott.

 - Nem mindig értem, hogy miről beszél. – suttogja fejcsóválva Harry és kérdőn, rápillant a barátjára. – Te igen?

 - Ugyan már öreg… Ő is csak nőből van. – legyintett egyet, majd gondterheltséget játszva sóhajtozott az egyik fotelben.

Eközben hősünk, úgy rohant, mintha egész életében más dolga sem lenne. Mikor sikeresen elérte a könyvtárat, a tőle telhető leghalkabban igyekezett átvágni azon, hogy megtalálja Hermionét. A Legendás főzetek és azok bonyolult elkészítése fölött üldögélt és elmélyülten olvasott.

 - Beszélnünk kell! – súgta neki köszönés nélkül, amitől jól meg is ijedt Hermione.

 - Most nem igazán érek rá… Tanulok. – igyekezett a füle mögé rejteni hatalmas lobboncát, egészen kevés sikerrel.

 Márta tudta, hogy ilyenkor valóban nem érdemes zaklatni. De Ron kíváncsiskodásáról sok minden eszébe jutott. És az is, hogy irdatlan hatalom van a kezében. Cedricre, Mógusra és Siriusra gondolt.

 - Ez most sokkal fontosabb, mint a tanulás. – Hermione lassan felemelte a tekintetét.

Mi lehet fontosabb a tanulásnál? – megengedett magának egy óvatos mosolyt, de már tudta – okos lány lévén – hogy Márta elől eltitkolni, semmit sem lehet.

 Márti tekintete Hermione nyakában lévő időnyerőre tévedt, amelynek ottlétét, csak sejteni lehetett, hiszen a talár alatt rejtőzött.

-         Meg kell változtatnom a jövőt!