3. fejezet

 - Kedves Márta… - dünnyögte összeszorított fogakkal McGalagony. Nyilvánvaló volt, hogy nem helyeselte, ezt a felhajtást az év kezdetén, és fölöttébb megzavarta lelki nyugalmát Márta viselkedése, vagy az a viselkedés, amit a többiekből váltott ki. Ugyanis a Roxfort történetében még soha nem volt ilyen zajos nyitóvacsora. – Az igazgató már vár téged – és széles karmozdulattal csapott a tanári asztal felé.

 - Kösz… a meleg fogadtatást. – A lány nem értette, hogy mi történt vele, de egyfolytában vihognia kellett. A mágia, amely beterítette ezt a fantasztikus helyet, furamód hatottak a rekeszizmaira.

 Márta magabiztos lépésekkel közeledett Dumbledore felé, habár teste biztos volt akár a beton, gyomra remegett. Még mindig nem értette, hogy kerül ide, és hogyan kellene viselkednie a varázslók világában. Hiába az a rengeteg fikció, amit magába nyelt, akár a kacsa a nokedlit, most ott állt, olyan árván, mint aki sosem látott még elvarázsolt plafont.

 - Örvendek a találkozásnak! – kezdte szép lassan – A nevem Márta. És ha sejtéseim nem csalnak, maga csak Dumbledore professzor lehet.

 Az igazgató arca sem meglepettséget, sem másfajta érzelmet nem tükrözött. Egyszerűen csak felállt és ahelyett, hogy kezet nyújtott volna leendő diákjának a kiürült terem rejtekében egy nap-sárga tasakot nyújtott át neki, hatalmas mosoly kíséretében. McGalagony rosszalló arckifejezését látván, Márta inkább nem vett az édességből.

 - Köszönöm, de nem szeretem a citromport… savanyú – mondta és rögtön valami érdekeset tapasztalt a cipője orrán.

 Talán ez volt az első olyan pillanat, amikor az igazgató is feszültnek tűnt. A lány pedig egyre inkább úgy gondolta, hogy korántsem számít előnynek, ha két felnőtt egy kiürült teremben, ilyen sokáig marad csöndben.

 Éveknek tűnt, mire Dumbledore megszólalt. Hangja szilárd volt és kemény.

 - Miért jött ide? Ön nem varázsló.

 - Hát… - kezdte zavartan a lány és közben idétlenül vihogott. – Nem vagyok az, de azt mondják, itt megtanítanak rá. – Fogalma sem volt arról, hogy minek mondott ilyeneket. De ha már itt van, akkor még szerencsésen akar kijönni a helyzetből.

 - Nem ajánlom, hogy az Igazgató Úrral szemtelenkedjen! – szólt szigorúan a professzorasszony, de Dumbledore egy szempillantással elhallgattatta.

 Márta talán nem tudta, de Roxfort területére muglik nem léphettek be. Így az is csodának számított, hogy a Roxfort Expresszre felkerült.

 - Tudom mi ez a hely! Olvastam róla Dumbledore! – Mivel már eléggé fáradtnak érezte magát a lány, igyekezett felpörgetni az eseményeket. – Otthon, mindenkinek van egy könyve a Harry Potter kötetekből.

 - Hol van az otthona? – kérdezte nyugodtan az igazgató.

 - Magyarországon, Debrecenben. A nefelejcs utca 5. szám alatt lakom. De nem tudom, hogyan kerültem ide. Nem jártam Londonban soha életemben.

 - És mondja csak Miss. Hall. A saját nyelvén szólalt meg eddig? Magyarul beszél hozzám? – Dumbledore kicsit közelebb hajolt a lányhoz, mintha jobban szemügyre akarná venni.

 - Ez valami beugratós kérdés, mi? – kérdezett vissza Márta és hüvelykujjával jelezte, hogy veszi a poént.

 Sem McGalagony, sem pedig Dumbledore nem nevetett. Ami azért arra ösztönözte a lányt, hogy neki is abba kéne hagyni.

 - Honnan tud a varázslók világáról, ha maga nem az? Talán van egy varázs tudó rokona? – kérdezte őt McGalagony, de az ő hangja nem volt olyan nyugodt. Éles volt, és akaratos. Mintha félne valamitől.

 - Nincsenek varázsló rokonaim. Ahol én élek, ott senki sem tud varázsolni – mondta ismét csak őszintén a lány.

 - Ne viccelj velem lányom! Magyarországon vannak a leggazdagabb helyek sárkányokban… és ott van az a rengeteg furunkulus!

 - Jól van Minerva – csitította derűsen Dumbledore – Azt még nem mondtad el, hogy honnan tudsz a Roxfortról.

 - Már elmondtam Dumbledore professzor! – tiltakozott a lány. – Olvastam Harry Potter mind a hét kötetét! Számomra itt semmi sem idegen. És szerintem még több millió gyermek számára sem az.

 McGalagony arcára immáron titkolhatatlanul kiült a félelem és láthatóan el is fehéredett.

 - Akkor talán azt is tudta, hogy ide kerül? – kérdezte ingerülten.

 - Ugyan honnan kellett volna tudnom? Éppen azt olvastam, ahogyan Harry felkerült a Roxfort Expresszre. És megismerkedik Ron Weasleyvel. Aztán egyszer csak ott voltam a vonaton… - hirtelen elhallgatott, mert valami befúrta magát az agyába. Valami rémisztő dolog. Hogyha ő ott pár percig feltartóztatta Dracót és barátait, akkor lehet, hogy nem is azok a dolgok történtek meg Harryékkel, amiket J. K. Rowling írt le .

 Lehet, hogy egy kicsit hangosan gondolkodott, mert a két felnőtt azonnal megkérdezte ki az a Rowling.

 - Hát a fantasztikus hölgy, aki papírra vetette Harry életét, és akinek köszönhetjük, hogy milliónyi ember ismerkedett meg Roxfort világával.

 McGalagony arckifejezését, már lehetetlen volt überelni, de Dumbledore szerencsére, szokásához híven higgadt maradt.

 - Nos, kishölgy, ha jól sejtem, akkor ön ismeri a jövőnket… - kezdett bele az igazgató, de Márta a szavába vágott.

 - És a múltjukat is!

 - És a múltunkat is… - hagyta rá Dumbledore – Most, hogy itt van, mi a terve?

 Olyan boszorkányt faraghat magából amilyet, akar.

 - Nem tudom… - gondolkodott el Márta. – Hiszen az mind csak látszat lesz. Lehetek úgy boszorkány, hogy nem annak születtem?

 - Sajnálom, de ahhoz, hogy varázsolhass, varázslónak kell születni. – mondta Dumbledore és továbbra is kérdőn pislogott a lányra félhold alakú szemüvege mögül.

 A nagyterem, a tanárok és a nyüzsgő diákok, mind olyanok voltak, ahogy azt Rowling leírta.

 - Csak van valami oka, hogy itt vagyok… nem igaz? – kérdezte bizonytalanul.

 - Minden bizonnyal – válaszolta továbbra is derűsen az igazgató – Ha tehetek egy javaslatot Miss. Hall… töltsön el egy kis időt a Griffendél klubhelyiségének falai között, hátha ez a Mrs. Rowling úgy döntött, része lesz Harry Potter világának.

 - Úgy gondolja? – mosolygott Márta, bár nem értette, miért hívja őt Dumbledore Hallnak.

 - Természetesen. Mindenki kíváncsian fogja várni a fejleményeket.

 - Rendben van. Talán még maradhatok egy kicsit… Amúgy sem tudnék az éjszaka közepén haza menni… egyedül – nyugtatgatta magát a lány.

 - Nos, akkor ezen túl ön teljes jogú diákja a Roxfortnak. Ugyanúgy kap majd jegyeket, és ugyanúgy kell dolgozatokat írnia. A szabályok önre is vonatkoznak. Kijárási tilalom alatt nincs mászkálás, folyosókon nincs varázsolás… - ahogy McGalagony elmagyarázta a teendőket ennél a résznél egy kicsit meg is zavarodott.

 - Kedves Minerva, úgy vélem elég későre jár már az idő. Kérem, kísérje fel az új diákunkat a hálókörletéhez – mondta Dumbledore és ő is az irodája felé, vette az irányt.

 - Valószínűleg ezt az utolsó szabályt nem lesz nehéz betartani – motyogta Márta, miközben a tanárával igyekeztek a klubhelyiség felé.

 A kastélyt jóval nehezebb volt bejárni, így két lábbal, mintha csak olvasta az ember. Minden sarkon állt valami szobor, vagy páncél és a falon sem, lehetett egyetlen üres felületet sem találni. *de ezt ti is jól tudjátok!* Mikor elérkeztek McGalagony és Márta a Kövér Dáma portréjához, a lány magabiztosan elmormolta a jelszót.

 - Caput draconis. – A professzorasszony szemei, Márta legnagyobb elégedettségét tükrözve, meglepetten csillogtak.

 - Akkor talán a hálókörletébe már magától is eltalál – sziszegte ingerülten a tanár és sarkon fordult.

 S mialatt Márta azon gondolkodott, hogy nem fog McGalagony kedvencei közzé tartozni, felsétált az egyik hálóterembe, ahol még talált magának üres ágyat.