Ajándék

A korház most is olyan volt, mint eddig mindig: orvosok, ápolók, nővérek, betegek sokasága áramlott a folyósokon. A nő és tinédzser lánya már órák óta ültek a kis teremben. A nő nyugodt volt a lány idegei pattanásig feszültek. Egész lényében félt, féltette a műtőben lévő édesapját.

Végre az orvos megjelent a váróban.

A nő felnézett, a lány felugrott, és az orvos elé sietett:

-        Doktor úr, hogy van az apám?

A nő csak nézett az orvosra, az felé lépkedett, megállt a székek előtt és könnyedén leguggolt, lehajtotta fejét, és beszélni kezdett:

-        Nézze hölgyem, mi mindent megtettünk – felfogási szünetet tartott – sajnálom – mondta!

A lány már mindent értett: az apja meghalt!

A fájdalom szétáradt testében, lábai elgyengültek, majdnem elájult. Feje zúgni kezdett, elsötétült előtte minden, forgott vele a világ. Szeretett volna sikítani, toporzékolni.

Nem bírta tovább.  Rohanni szeretet volna, de félt hogy lábai nem fognak engedelmeskedni.

Tévedett.

Pár perc múlva már csak az arcába csapó esőcseppeket érezte. Nem tudott gondolkodni.

Órákat sétált a sötét, hűvös éjszakában.

Teljes sötétség vette körül ő pedig nyugalomra, menedékre vágyott.

Nem ment haza, nem vágyott az anyja társaságára.

Barátnőjéhez tartott, igen ott legalább megértik.

Hetek teltek el a lány szíve nem talált megnyugvást!

Barátnője vigasztalás végett egy házi buliba invitálta. Ő vonakodva igent mondott.

A buli közben egy fiatal srác, hosszú beszélgetés után udvariasan „ajándékot” adott neki.

A lány a szobájában ült, emlékeibe mélyedve. Bánatos volt, felállt az ablakhoz lépett. A csillagtalan kopár égboltot bámulta.

Apjára gondolt, szíve megremeget.

Merengeni kezdett, gondolatai az „ajándékra” terelődtek.

Az asztalhoz lépett, kivette a kis csomagot a fiókból. Kibontat. Tenyerébe fehér por hullott.  Tétovázott…..

Majd döntött: kezét az arcához emelte, mélyet szippantott a mámorító megoldásból!

Szédülni kezdett, bután érezte magát nem is tudta valójában mit is kéne éreznie.

Úgy érezte, repül.

A kitárt ablakhoz lépett, lenézett az alatta elterülő 8 emelet mélységbe.

Boldog volt, hosszú ideje, most először boldog.

Lelki szemei előtt szárnyai nőttek, s Ő röpült. Az ablakpárkányra lépett. Csábította a mélység. Kezeit kitárta, bízott az ösztöneiben.

-        Repülök – kiáltotta.

Elrugaszkodott az ablakpárkányról.