7. fejezet.

 - Márta! Kicsim… Mi a baj? – hallatszott egy anyai hang a fürdőszoba ajtajának másik oldaláról.

 A lány kelletlenül beengedte az anyját és ráborult a vállára.

 - Olyan nagyon szörnyű volt! Én nem vagyok senki sem! – szipogta a lány és levegő után kapkodott.

 - Ugyan! Miket beszélsz? Hiszen te vagy az én kicsi Mártám… Nem akarod elmesélni, hogy mi történt? Rosszat álmodtál? – Márta anyukája nyugtatóan magához szorította lányát, és közben simogatta hátát.

 - A Harry Pottert olvastam, és egyszer csak én is benne voltam! Ott voltam a történetben! – Márta felnézett az anyjára, és várta a hitetlenkedő pillantást, de nem azt kapta.

 - Miről beszélsz? – kérdezett újból rémülten az anyja. – Hallucináltál? Uram-atyám! Talán beteg vagy?

 - ANYA! Majd egy évet voltam távol! – Márta könnyei újból záporoztak. – Ne mondd, hogy nem vetted észre! –úgy érezte majd meg hasad a szíve.

 - Sajnálom kicsim… de… alig pár perce hagytalak magadra! Azt hittem elaludtál...

 Anya és lánya némán néztek egymásra. Egyikük sem tudta mi történhetett. Márta a következő héttől fogva pszichoterápiákon vett részt. Bár maga úgy gondolta erre nincs szüksége, édesanyja minden mozdulatát figyelte. A lányát a vendégszobában tartotta, és amikor volt egy kis szabadideje, néhány könyvét vette magához és nagyító alatt vizsgálta.

 Mártát egyre jobban nyomasztotta, hogy semmit nem tud csinálni a szünet hátralévő részében. A hőn szeretett könyvei most éppen lakat alatt voltak, ő pedig egy makulátlanul tiszta vendégszobában ült a tévé előtt. A megszokott dohszag, a rumli, már mind a múlté volt.

*

 Ahogy az lenni szokott, az idő minden sebet begyógyít. Talán a pszichoterápia is közre játszhatott, de amikor szeptemberben megláttam Mártát az iskolában, újra minden a régi volt. A szeme csillogott, és boldogabbnak tűnt, mint valaha. Rendesen tanult, és néhány barátra is szert tett. A szülei megnyugodhattak, hiszen minden jel arra utalt, hogy többé nem lesz a lányuk lelki-válságban.

 Ám volt valami, amit még Márta sem mondott el senkinek. Valami, amit még a naplójában sem írt le.

Reggelente, ha iskolába indult, a szembejövő diákok arcában sokszor vélt felfedezni egy-egy Roxfortos ismerős arcot. Néha meg, mintha Hermione szólongatta volna. Ezek mellett igyekezett sokszor elsiklani, és gyakorolni, amit az orvosa mondott neki.  – „Ez az egész csak a te fejedben létezik. Ha nem hiszel benne, nincs is ott.” – Később rá kellett jönnöm, hogy Márta orvosának igaza van.

A lány egy keddi napon találkozott újra a régi érzéssel, ami történetünk szempontjából tökéletesen lényegtelen… Ugyanúgy sétált, beszélgetett, mint azelőtt, de mintha most ügyetlenebb lett volna. Egy szembejövő harmadikost sikerült elgázolnia, és a fiú kezéből kihullott az összes cucca. Köztük egy lila borítású könyv is. Márta már hónapok óta nem olvasott bele egyetlen regénybe sem, így nem is csoda, hogy ellenállhatatlan vágy vezérelte, mikor ahelyett, hogy felsegítette volna a harmadikos srácot, rávetette magát a könyvre. Persze csak szolidan, ha már a folyosón voltak. A könyv címe Kétévi Vakáció volt. Úgy tündököltek benne a betűk, mintha még sosem olvasták volna. Márta tisztán emlékezett, hogy ezt a könyvet is olvasta. Ahogy az elejébe belelapozott, meglátta az első illusztrációt.

 - Nekem is meg van ez a könyv… de ez a szereplő… Nem emlékszem, hogy Tamás lett volna benne. – morfondírozott a lány, és valószínűleg hangosan is mondta.

 Ekkor a földön heverő fiú, már a fejét dörzsölgette a fájdalomtól. Nagyon rövid tüsi haja volt, és kék szeme. Magas volt és vézna, akárcsak a...

 - Szóltál? – kérdezte ingerülten a srác, és lassan feltápászkodott, mivel látta, hogy Márta nem lesz hasznára.

 - Nem hozzád beszéltem… - legyint a lány, és érdeklődéssel olvassa tovább. A cselekményszál teljesen más volt! Az események és a veszélyes helyzetek! Mintha ez a Tamás lett volna a főszereplő és nem az, akiről Márta olvasott!

 - Nahát… Pedig esküdni mernék, hogy a nevemet mondtad. – A fiú mérges pillantásokat vetve Mártára visszavette a könyvét és elindult, hogy elérje mára kitűzött célját. Még meg kellett mentenie egy hatalmas hajót, egy rakás hajótörött tizenévest, és fel kellett építenie egy hadierődöt, a biztonságuk érdekében. De ez már egy másik történet. Kanyarodjunk vissza egy kicsit Mártához. A lány megsemmisülve állt a folyosó közepén, a barátai régen lehagyták. Már réges-rég becsengettek, ő pedig csak állt ott, mélyen a gondolataiba temetkezve. Nagyon nehezen esett le neki, de mire rájött, hogy Tamás is úgy olvas könyvet, ahogy ő, lábai automatikusan megindultak az iskola kapuja felé. Amikor észbe kapott, már futott és egy könyvesbolt előtt állt meg. A legcsúnyább könyvesbolt volt az egész környéken. Egy öreg bácsi állt a pult mögött és egy vén karosszékben az unokája olvasgatott.

 - Add ide! – förmedt rá a lány, és kitépte a fiatal gyermek kezéből a mesés könyvet. Macska arisztokraták? No nem… mi nem ezt keressük.

Az öreg úr rosszallóan pillantott a vendégre, de mikor az békésen visszaadta a könyvet, nem mozdult.

 - Segíthetek? – nyekeregte és föltolta az orrán a szemüveget.

 - Igen! A Harry Potter és a bölcsek kövéből kérek egy példányt. – hadarta Márta és lelki szemei előtt látta, ahogy a pincéjükben édesanyja végre boldogan elégeti az összes könyvét.

 - Sajnálom, de már nem tartunk belőle… - motyogta továbbra is, és szúrós tekintette figyelt tovább. – Valami mást esetleg?

 - Akármilyen Harry Potter kötet megteszi! – Márta kezdett kijönni a sodrából. Az öregúr ráérősen a raktárba totyogott, és amíg kint volt, a lánynak lehetősége nyílt körbe járni a boltot. Az első könyv, ami a kezébe akadt a Diadal ív árnyékában volt. Megpróbált bejutni a történetbe, de nem sikerült. Semmi sem rezdült meg körülötte. Feltételezte azért, mert még nem ismerte a kötetet.

 A bolt tulajdonosa megérkezett egy nagyon poros Harry Potter könyvvel, szám szerint a harmadikkal.

 - 1790 forint lesz. – motyogta az öreg, de Márta akkor már rég nem rá figyelt. Kinyitotta a könyvet és a lapok közzé bámult. Várta, hogy újra beszippantsa őt a könyv, de így sem történt semmi. – Nem értem! Hiszen ezt a könyvet már ismerem! – gondolta a lány és magában dühöngött a kudarc miatt.

 - 1790 forint! – ismételte az öreg. – a történet még nem a tied kislány! – förmedt rá és kezével a pultra csapott.

 - Nem az enyém! Ez az! Amíg nem az enyém a történet, addig nem is szerepelhetek benne! Meg kell vennem… - gondolkodott tovább, és zsebében lázasan kutatott egy kis pénz után. De csak fele annyit talált, amennyire szüksége lett volna. Óvatosan a pultra tette a pénzt és bár tudta hogy nincs nála több, tovább kutakodott.

 - Na menj már! A tied… - enyhült meg az eladó. – Úgy is ez az utolsó darabom, úgy sem kellene senkinek.

 - Köszönöm! – vidult fel Márta, és rögtön visszafutott az iskolába az új szerzeményével. Még javában tartottak az órák, így keresett magának egy csendes zugot a padlás környékén.  - Most olyan vagyok, mint Bux B. Barnabás. – kuncogta magában és meg is lepődött mekkora izgalommal, várja, ami következni fog. Nem számított hol nyílik ki a könyv. Az első mondatot, amit meglátott elolvasta. Úgy áradt szét a testében az ismerős jóleső érzés, akár az oxigén egy hosszabb idő után a víz fölött. Olyan volt, mintha újra élne. Az életének értelme újra visszatérhetne. Pár oldalon keresztül sütkérezett az érzésben, majd jött a hányinger. Először kicsit megijedt, de nem zavarta az émelygés. Szédülni kezdett és forgott vele a világ. Melege lett és újból egész testében remegett. Aztán egy szemvillanás alatt, mintha csak hopponált volna, már a griffendél klubhelyiségében találta magát, és Harryn feküdt. S bár nem tervezte, hogy ráesik majd, a fiú így is nagyon meglepődött.

 - Márta? – kiáltotta egy ismerős hang, ahogy bemászott a klubhelyiségbe. Hermione és Ron Roxmortsos kirándulásuk után begyűjtött édességeket félre dobva rohantak a lány felé, hogy hisztérikus üdvözléssel fogadhassák őt.

 Márta sikeresen túlélte mindenkinek az ölelését, majd végig pillantott a kihalt klubhelyiségen.

 - Na mi van itt? – nevette Márta. - Pont akkor jöttem, mikor a buli már meghalt?