Unalom
Unalom Te édes magány. Utálom, ahogy megkörnyékezel, magadba fogadsz, és nem engedsz.
Kérlek ne vadász rám, mert én nem szeretlek. Nem kellesz, s mégis rabod vagyok, mert bárhol rám találsz.
Miért? Engedj el, kérlek! Ne tégy a magadévá, mert én nem akarom és ez így erőszak.
Besüllyedek fekete mákonyos mocsaradba és a végére már nem is tudom, ki tartja fogva a másikat.
Ne, ne mondd, hogy én hívlak! Úgyis befogom a fülemet. Én nélküled akarok élni.
Eressz el!!!!
Enged, hogy élvezzem ezt a rút világot.
Hogy nem rút? Te teszed azzá. Nincs neked önkritikád?
Mit képzelsz magadról, csak jössz és lerohansz? Én igenis boldog vagyok, és sosem vágyok mocskos pofádra.
Élvezem az életet, szeretek létezni.
Ez nem humbug, vedd már észre, hogy taszítalak, löklek magamtól.
Miért állsz boldogságom útjába?
Hogy nem állsz?
De igen, gonosz vagy elkárhozol. Vagy már meg is tetted?
Te mondd csak miért nem mész máshoz?
Hogy engem szeretsz?
Tudsz is te szeretni, ha tudnál, nem ülnél az agyamra.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
