Szerencsére hamar véget ért a szülinapom, és szerencsére túl vagyok a foghúzáson is... Állati jó mondhatom. Egy gatyamadzaggal a számban, fölöttem az asszisztens meg az orvos, és arról beszélgetnek közben, hogy nevetséges, ha nem telik a városházának lékondira...

Kezdem úgy érezni magam, mintha nem akarna értelmet kapni a nap. Délben fölkelek. Élem az életem hajnal 2-ig, aztan alszok. Mondjuk szerepjáték helyett leülhetnék írni egy kicsit. A naplómba már hónapok óta egyetlen följegyzés sincs megörökítve... Vaj' miért? Mert most is a hülye blogot írom.

Tudom, hogy Danne nem örül, hogy ott hagytam martiont... De legjobb ha már most meg tudja mindenki: Az én világom hatalmas, tág, határtalan... és még így is szűk nekem. Nem engedem, hogy valaki ketrecbe zárja a fantáziámat, csak mert attól fél, hogy összedől az a hatalmas rend...

Az elmúlt hetekben hatalmas elhatározásra jutottam a hullám-szigettel kapcsolatban. Persze ha elmondanám, az kemény spoilernek számítana, úgyhogy nem teszem. De számomra is olyan félelmetes, hogy lehet át kell majd írnom az ötlet miatt nagyon sok részt.

Lassan - nagyon lassan - jön magyarra is a HP 7. Izgatott vagyok... De komolyan! Hát nem látszik?! Nem is értem...:S Valahogy mindenből hiányzik az élet... És nem tudom ezzel mi a fenét kellene kezdenem. Lehet írói válságban vagyok? XD Lol... na persze. Mindenesetre jó lenne már elégedettnek lenni valamivel, amit egyszer ebben a rohadt világban én készítettem.

Szóval, ha elolvasom a HP-t biztos eszembe jut, hogyan kellene folytatni a fantázia határait. Azzal sem maradok le nagyon... nem ám!

Danne új munkája úgy tűnik, csak hétvégére engedi a géphez. Hmm... Ez így nem nagyon jó!

Az én új munkám, meg nem nagyon kamatozik. Mintha nem gondolták volna igazán komolyan...:S